kapubanner for mobile
Megjelent: 4 éve

Munkahelymentő csomag: 1,2 milliónál jár a számláló

A kormány 1,2 millió ember számára nyújt olyan támogatást, amely lehetővé teszi munkahelye megtartását vagy pótolja kieső jövedelmét, segíti a jövőre való felkészülését - közölte az innovációs és technológiai miniszter Hódmezővásárhelyen.

Palkovics László a Naturtex Kft. üzemében a cég bértámogatást biztosító okiratának ünnepélyes átadásán azt mondta, a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak mérséklése érdekében indított gazdaságvédelmi akcióterv leglényegesebb eleme a meglévő munkahelyek megóvása volt.

Eddig olyan vállalkozások, amelyek rendelésállománya csökkent, 150 ezer dolgozójuk után kértek támogatást a munkahelyek megőrzése érdekében. Az érintett cégek jelentős részben magyar tulajdonú kis- és közepes vállalkozások, a jelentkezők több mint 50 százaléka mikrovállalkozás - tudatta a miniszter.

A kutatás-fejlesztési munkakörben dolgozók bérköltségének 40 százalékát fedező támogatásra már több mint 14 ezer kérelem érkezett be.

Összesen 170 milliárd forinttal támogatja a kormány a legalább 800 ezer euró nagyságú beruházást megvalósító cégeket, a feltétel a munkaerő megtartása - közölte Palkovics László. Hozzátette: a kkv-k struktúraváltásának támogatására - kutatás-fejlesztésre, az energetikai vagy pénzügyi rendszer átalakítására - 50 milliárd forint áll rendelkezésre.

Hatvannégy ezren kezdték el azt a digitális képzési alaptanfolyamot, amely ősszel már tanúsítványt adó oktatással folytatható - folytatta a politikus.

A munkahelyteremtő bértámogatási program 75 ezer ember munkába állását segítheti, a cégeknek 6 hónapot követően 3 hónapos továbbfoglalkoztatást kell vállalniuk - közölte a miniszter.

Palkovics László kitért arra, bár a közfoglalkoztatottak létszáma akár 200 ezerre is emelkedhetne, a jelentkezők száma nem nőtt, az érintettek el tudnak helyezkedni az elsődleges munkaerőpiacon a támogatási konstrukciók segítségével.

Csongrád-Csanád megyében a kormány intézkedéseivel több mint 6 ezer ember munkahelyét védték meg vagy teremtettek számára új állást. A térség a kutatás-fejlesztés vagy a high-tech beruházások szempontjából kiemelkedik a többi megye közül, nagyjából Budapestnek felel meg - hangsúlyozta a miniszter.

Lázár János országgyűlési képviselő kifejtette, a járvány következtében Hódmezővásárhely és Makó térségében 1800 ember veszítette el munkáját, ezért kiemelkedően fontosak a kormány gazdaságvédelmi intézkedései.
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter (j) és Lázár János (b) a Naturtex Gyapjú- és Tollfeldolgozó Kft. tollfeldolgozó telepén

Az idén 31 éves Naturtex Kft. 2006-ban került teljes egészében magyar tulajdonba. A három telephelyen 160 alkalmazottat foglalkoztató vállalkozás fő tevékenységi köre a tollal és pehellyel, valamint gyapjúval és egyéb természetes és szintetikus szállal töltött termékek gyártása, illetve egyéb lakástextil termékek forgalmazása. Az évente 1200-1300 tonna tollat és pelyhet feldolgozó cég kínálata mintegy hétszáz különböző terméket tartalmaz. Az évente előállított 2,3 millió késztermék között az ágytakarók, ágyneműhuzatok, plédek és fürdőszobai textíliák is megtalálhatók.

A Naturtex Kft. tavalyi csaknem nettó 10 milliárd forintos árbevételének több mint 70 százaléka exportból származott, termékeit a világ negyven országába szállítják: Európán kívül Ázsiába, az amerikai kontinens országaiba, valamint Ausztráliába is.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk