Megjelent: 4 éve

Brutális túlmunkát mérnének a katonákra

Akár a 400 órát is átlépheti az éves túlszolgálat időkerete a magyar honvédségnél egy friss törvényjavaslat szerint - írja az Mfor.hu.

A honvédségi állományra vonatkozó eddig 300 órás túlszolgálatot 400 órára emelné naptári évenként a kormány - derül ki egy salátatörvény tervezétől, amit az Mfor.hu szúrt ki.

Eddig a katonák legfeljebb 300 óra túlszolgálatot rendelhettek el évente, ezt a szabályt most úgy módosítaná Benkő Tibor honvédelmi miniszter, hogy a 300 órát 400-ra emelné, a legfeljebb szót pedig kivenné a szövegből.

Ráadásul a veszélyhelyzetben teljesített túlszolgálat nem is számít bele ebbe a keretbe.

A szolgálatteljesítés alakulását az állományilletékes parancsnok az időkeret lejárta előtt is figyelemmel kíséri, de létszámproblémák, megnövekedett igénybevétel miatt nem biztos, hogy szolgálatteljesítési idő szervezése keretében fel tudja oldani a túlszolgálat keletkezését, így átlépheti az éves keretet - olvasható a törvény indoklásában.

A mostani veszélyhelyzetben a katonák heti szolgálatteljesítési ideje heti hatvan óra lehet. A honvédek jogállásáról szóló törvény szerint az általános szolgálati rendben eredetileg heti 40 óra, készenléti jellegű beosztásban pedig heti 54 óra a szolgálatteljesítési idő.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk