Megjelent: 8 éve

A magas minőségű LED reflektorok előnyei

A LED reflektorok elterjedésével gyakorlatilag kijelenthető, hogy a hagyományos halogén technológiával működő készülékek ideje lassan lejár. Ennek oka egész egyszerűen az, hogy az új típusú verziók számos előnye mellett hátrányt szinte nem is nagyon lehet megemlíteni velük kapcsolatban.

Aki reflektor vásárlása előtt áll, annak a döntésében ugyanis komoly súllyal fog szerepet játszani a készülék ára, illetve annak teljesítménye. Ez a két szempont egyértelműen a LED-es verziók felé billenti a mérleg nyelvét, nem beszélve a könnyű használhatóságról és az alacsonyabb hőtermelésről.

Jelen cikkünkben tehát az S-LIGHTLED-nél kapható LED reflektorok használatának legfontosabb előnyeit emeljük ki.

Milyen előnyökkel jár a LED reflektorok használata?

Talán leginkább a roppant módon hatékony energiafogyasztást szükséges kiemelnünk a LED reflektorok működését illetően. A hagyományos változatokhoz képest ugyanis sokkal kevesebb energia felvétele mellett képesek jóval több fényt termelni.

Ennek köszönhetően az alkalmazásukkal 90%-os energiamegtakarítás is megvalósítható, miközben a hőtermelés alacsonyabb lesz. LED reflektort használva tehát a hónap végén alacsonyabb villanyszámlára számíthatunk, miközben a készülék minőségibb fényt bocsát a rendelkezésünkre.

A gazdaságos működés hosszabb várható élettartammal is együtt jár, így egy újonnan megvásárolt fényforrásnál hosszú ideig nem kell tartanunk a meghibásodás veszélyétől. Ráadásul a mai modern világítótestek megjelenése esztétikus, a kisebb méretüknek köszönhetően pedig kevés helyet foglalnak.

Mely hátrányok említhetők a LED reflektor kapcsán?

Leginkább a magasabb beszerzési költség merülhet fel az emberben a modern világítótestekkel kapcsolatban. A kérdést mindazonáltal célszerű komplexebb módon szemlélni.

Ha a választott fényforrás ára esetleg magasabb is egy hagyományos verzióhoz viszonyítva, mindez több éves távlatban mégis megtérülő befektetést jelenthet a gazdaságosabb és hibáktól mentes működés következtében.

Tegyük ehhez hozzá még azt is, hogy az otthoni felhasználásra alkalmas kisebb készülékek ára abszolút elérhető bárki számára.

Hol tudjuk leginkább kihasználni a LED reflektorok előnyeit?

Persze a modern LED reflektorok pozitív tulajdonságai leginkább a gyakori használat mellett tudnak megmutatkozni. Például nagyobb ingatlanok mellett, nyilvános tereken és középületeknél, ahol egész éjszaka szükség van a stabilan megoldott világításra.

Szervizeknél, ahol sok esetben aknában, illetve éjszakába nyúlva zajlik a munkavégzés, a szerelő lámpaként alkalmazott reflektor szintén roppant fontos munkaeszköz lehet.

Továbbá érdemes kiemelnünk a mozgásérzékelővel ellátott fényforrásokat is. Ezek a világítótestek remek szolgálatot tehetnek olyan telephelyeken, ahol a vagyonvédelemnek fokozott jelentősége van.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ittasan dolgozó buszsofőr ellen mondták ki az ítéletet

Nem jogerősen egy év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt az Egri Járásbíróság egy ittasan dolgozó buszsofőrt Egerben - közölte a Heves... Teljes cikk

Autószerelő drogdíler ellen emeltek vádat, aki műhelyében árulta a kábítószert

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem, új pszichoaktív anyaggal... Teljes cikk

Ajándékötletek nyugdíjba készülő kollégáknak

Ha egy olyan kollégánk vonul nyugdíjba, aki különösen kedves számunkra, természetes hogy szeretnénk őt meglepni valamivel. De mi lehet a megfelelő... Teljes cikk