Megjelent: 19 éve

Csizmár Gábor miniszterjelöltet meghallgatta az Országgyűlés szakbizottsága

Legyen minél több, minél biztonságosabb és jól fizető munkahely, és esélyt kell teremteni a munkavállaláshoz mindenkinek, aki dolgozni akar - mondta Csizmár Gábor miniszterjelölt az Országgyűlés foglalkoztatási bizottsága előtti meghallgatásán. Hogy ezek a célok megvalósulhassanak - fűzte hozzá - a foglalkoztatáspolitika egész intézményrendszerének olyan összehangoltan kell működni mint egy szimfonikus nagyzenekarnak, amelyet egy karmester jó kottából vezényel.

A munkaügyi tárca eddigi politikai államtitkára - korábbi felfogásához híven - a foglalkoztatáspolitika feladatainak és eszköztárának az összetettségét hangsúlyozta, ugyanakkor egyértelműen utalt arra, hogy akkor lehet új munkahelyeket létrehozni, ha fejlődik a magyar gazdaság.

Hangsúlyozta, hogy szükségesnek tartja a foglalkoztatási költségek csökkentését, ezen belül a különféle adók és járulékok arányát, hogy növekedjen az a rész, ami a munkavállalók zsebébe kerül, hiszen a bérek felzárkóztatását folytatni kell. Az európai országokénak az 1/6-át teszik ki nálunk a foglalkoztatási költségek, tehát a versenyképességünket nem a bérek befolyásolják alapvetően - hívta fel a figyelmet.

A foglalkoztatás bővítésében fontosnak ítélte a munkaerőpiac rugalmasságának a növelését, a távmunka, a részmunka és más nem tipikus foglalkoztatási formák elősegítését, a nonprofit szektor munkaerő-felvevő kapacitásának a növelését. Egyaránt javítani kell a munkáltatók és a munkavállalók alkalmazkodóképességét a piacgazdaság által diktált változásokhoz. Ebben jelentős szerepe van a felnőttképzésnek, amely segítheti az oktatás és a munkaerőpiac között kialakult feszültségek feloldását is. Csizmár Gábor kijelentette: rendkívül nagy figyelmet kíván fordítani arra, hogy az emberek egész életpályájuk során megőrizhessék esélyeiket, ezért az első szakma megszerzése továbbra is ingyenes lesz, az ötven év felettieknek pedig a második is.

A miniszterjelölt úgy ítélte meg, hogy a pénzügyi források elegendőek a célok megvalósításához, de javítani kell a felhasználás hatékonyságát. Jobb forrás-koordinációra van szükség tárcán belül és a különböző tárcák között is.

Jelezte, hogy a jogi szabályozás terén kezdeményezéseket kíván tenni az Egységes Magyar Munkaügyi Adattár működésének javítása érdekében, és a szociális partnerekkel együtt a Munka törvénykönyvében is kezdeményez módosításokat. Bejelentette, hogy a pályakezdő diplomások munkába állását segítő törvényjavaslatot kíván benyújtani a parlamentnek a közeljövőben.

Csizmár Gábor kifejtette, hogy a minisztérium kis létszámú apparátusa mögött öt ezer fős munkaügyi szervezet működik, amelynek a munkáját jelentős mértékben át kell alakítani. Azt kívánja elérni, hogy az Állami Foglalkoztatási Szolgálat valóban szolgáltató jellegű intézmény legyen, kevesebb energiát kelljen az adminisztrációra fordítani és többet az emberekre.

Hangsúlyozta, hogy párbeszédet kíván folytatni a szociális partnerekkel, civil szervezetekkel és mindenkivel, aki tenni tud a munkahelyekért. Támogatja a munkaerőpiac szereplőinek az együttműködését, különösen a kistérségek foglalkoztatási helyzetének a javítása érdekében.

A képviselők kérdéseire válaszolva Csizmár Gábor emlékeztette a jelenlévőket, hogy az Európai Uniónak éppen a napokban eljuttatott foglalkoztatási akciótervben - amelyet az elmúlt héten mutatott be a bizottságnak - a tárca számos területen részletesen kidolgozta a teendőket. A szociális partnerek tárgyalást folytatnak a 2005. évi minimálbérről, várhatóan 57-58 ezer forintról születik megállapodás. A távmunka fejlesztése során a foglalkoztatási lehetőségeket vizsgálni kell a kormányzati apparátusban is. Szabolcsban lendületet adhat a foglalkoztatásnak, ha 2006-ra megépül az autópálya, ezt bizonyítja Borsod példája, ahol az utóbbi időben kedvező folyamatok indultak el. A munkaerő mobilizálására vannak eszközök, de jobb megoldás, ha a munkahelyeket visszük közelebb az emberek lakóhelyéhez. A leépítések során, mivel a változásokat megakadályozni nem lehet, az elbocsátott munkaerő mielőbbi újrafoglalkoztatását kell elősegíteni. Pozitív tendencia, hogy az utóbbi időben növekedett az úgynevezett aktív eszközök aránya a foglalkoztatásban. Elismerte, hogy az önfoglalkoztatás sokkal differenciáltabb kérdéseket vet fel, mint a tárcánál korábban gondolták. Ígérte, hogy a minisztériumnál továbbra is megtartja a romák foglalkoztatását közvetlenül segítő egységet.

A foglalkoztatási bizottság többségi szavazattal alkalmasnak ítélte Csizmár Gábort a miniszteri feladatok ellátására.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk