kapubanner for mobile
Megjelent: 4 éve

63 intézmény 7206 szakot kínál a felsőoktatásban

A mostani felvételi eljárásban 63 felsőoktatási intézmény 7206 szakot hirdetett meg, változás, hogy egy emelt szintű érettségi vizsga megléte a feltétele a bekerülésnek - mondta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára.

images

images

A parlamenti államtitkár kiemelte: a felvi.hu oldalon minden információt megtalálnak azok a diákok, akik a felsőoktatásban szeretnék folytatni tanulmányaikat.

Összesen 63 felsőoktatási intézmény 7206 szakot hirdetett meg, mindenkinek van miből választania a február 15-i jelentkezési határidőig - mondta.

A felvételi eljárásban a tavalyi szabályokhoz képest egyetlen változás történt: alap és osztatlan képzésben legalább egy emelt szintű érettségi megléte a feltétel. Kivételt ez alól csak azok a képzések jelentenek, ahol a felvételi pontszámot kizárólag a gyakorlati vizsga eredményéből számítják, illetve a felsőfokú végzettséggel rendelkezőknek sem szükséges újból érettségit tenniük - jelezte Schanda Tamás.

Kitért arra is, hogy a többletpontok számítása során már az első, legalább 45 százalékos emelt szintű érettségiért is jár 50 pont, amennyiben abból számítják az érettségi pontszámot.

A többletpontok rendszere változatlan, a különböző jogcímeken összesen 100 plusz pont szerezhető. A pontszámítás az alap- és osztatlan képzésen, valamint a felsőoktatási szakképzésen 500 pontos rendszerben történik: a tanulmányi és érettségi pontok (maximum 400 pont) mellé különböző jogcímeken legfeljebb 100 többletpont kapható.

Mesterképzésen összesen 100 pont szerezhető, ennek szabályait a felsőoktatási intézmények határozzák meg, és teszik közzé a felvi.hu-n.

Változatlanok a jogszabályban meghatározott minimum ponthatárok is: az alap- és osztatlan mesterképzések esetében 280, a felsőoktatási szakképzéseknél 240, a mesterképzéseknél pedig 50 pont.

A parlamenti államtitkár közölte: az innovációs és technológiai miniszter mint a kormány felsőoktatásért felelős tagja azonban több konkrét szak esetében is rendeletben csökkentette a minimum ponthatárokat. Az előző évihez képest jelentősen, 440-ről 350-re csökkent a ponthatár a jogászképzésben, az igazságügyi igazgatási szakon 424-ről 350-re, a munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási szakon 410-ről 350-re, a nemzetközi gazdálkodás szakon 420-ról 400-ra, a nemzetközi tanulmányok szakon 455-ről 400-ra, gyógyszerész szakon 385 pontról 380-ra,kommunikáció- és médiatudomány szakon 440-ről 400-ra, pszichológián 435-ről 400-ra, a gazdaság- és pénzügy-matematikai elemzés osztatlan képzésben pedig 420-ról 400 pontra szállították le a minimumot - sorolta.

Felhívta a figyelmet ugyanakkor, ez nem jelenti azt, hogy ezzel a pontszámmal már fel is vesznek valakit az adott intézménybe, illetve szakra. Azt, hogy végül milyen eredménnyel lehet bekerülni a képzésre, az határozza meg, hogy a jelentkezők milyen pontszámokat érnek el a folyamat során. A felvételizők közötti rangsor, így a végső, valós felvételi ponthatár az egyéni teljesítmények alapján alakul ki - hangsúlyozta.

Schanda Tamás összegzése szerint a felvételi rendszer azt teszi lehetővé, hogy 2020-ban is felvegyenek minden olyan jelentkezőt - állami ösztöndíjas, illetve önköltséges képzésre -, aki megfelel a felvételi feltételeknek, eléri a jogszabályi minimumot, és a szakos kapacitás alapján megállapított ponthatárt.

A felsőoktatást érintő minden változtatás mögötti kormányzati szándék egy alapvetésre vezethető vissza: azt szeretnénk, hogy a magyar fiatalok versenyképes, az elméleti és a gyakorlati tudást megfelelő arányban ötvöző ismeretekre tegyenek szert - hangoztatta az államtitkár, rámutatva: ez ugyanis az egyéni sikereik és így az egész ország jó teljesítményének, további erősödésének az alapja.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megütötte és fellökte a 12 éves diákot a budapesti tanár

Az 50 éves pedagógust azonnal elbocsátották, miután kiderült az eset. Teljes cikk

Lázár János: megépítjük a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusát

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusának megépítését jelentette be az építési és közlekedési miniszter a Facebook-oldalán. Teljes cikk

Több mint ötven vállalati partner vesz részt a BGE állásbörzéjén

A három napig tartó eseményt csütörtökön a pénzügyi és számviteli karon zárják. Teljes cikk