kapubanner for mobile
Malév 
Megjelent: 5 éve

Malévosok tüntettek a pénzükért

Volt malévos dolgozók és szimpatizánsok tüntettek szombaton Budapesten az egykori nemzeti légitársaság alapításának 68. évfordulóján. Arra akarták felhívni a figyelmet, hogy a két éve elkezdődött felszámolás alatt még mindig nem kapta meg minden munkavállaló a neki járó pénzt.


A mintegy 250 demonstráló először a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. Pozsonyi úti székháza előtt tüntetett. Az egybegyűltek előtt Demeter Csaba, a HUNALPA Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesületének elnöke arról beszélt, hogy az állami vállalat nem foglalkozik saját munkavállalóival, csak egymásra mutogatnak az állami felelősök. Ezért azt követelik, hogy oldják meg a helyzetet, és "mindegy, hogy hogyan", de fizessék ki a törvény szerint járó pénzt a dolgozóknak.


Egyenruhában demonstráltak


Hangsúlyozta: nem igaz, hogy a bérgarancia alap minden költséget fedez, és mindaddig demonstrálni fognak, amíg nem teljesítik a követelésüket. A megmozdulás résztvevői között többen a Malév egykori pilóta és stewardess egyenruháját viselték. A rendezők kék zászlókat osztottak ki, amelyek egyik felén a Malév felirat, a másikon pedig piros-fehér-zöld színű kérdőjelek és egy felkiáltójel voltak. A demonstráció békésen zajlott le.


Így reagált a minisztérium


A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a demonstrációra közleményben reagált, amelyben hangsúlyozta: a vállalat felélte saját tőkéjét, az értékes vagyonelemeket kiárusították, így a cég értéke jelentős mértékben csökkent. A munkavállalók a bérgarancia alapból juthatnak hozzá pénzükhöz, ennek terhére 2012-ben és 2013-ban összesen bruttó 1,36 milliárd forintot fizettek ki. A dolgozói bérek kifizetésének ütemére a felszámolónak nincs befolyása - mutatott rá közleményében a szaktárca. (MTI)


2014. március 31.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek