Megjelent: 6 éve

Az Év Önkéntesei 2017-ben

Kilencedik alkalommal adták át az Önkéntes Központ Alapítvány által alapított Önkéntességért Díjakat. Az eseménynek a Goldberger Textilipari Gyűjtemény adott otthont. A különböző kategóriákban az ország legkiemelkedőbb önkéntes programjait és önkénteseit díjazták - írják sajtóközleményükben.

Az Önkéntes Központ Alapítvány az elmúlt évek hagyományaihoz híven az idén is az Önkéntesek Nemzetközi Napjához kapcsolódóan adta át az Önkéntességért Díjakat. A program megvalósításában a Hankook Tire Magyarország Kft. mint az Év Közösségi Kezdeményezése díj támogatója, a Tesco Globál Áruházak Zrt. és a Budapest Bank segített, valamint a HPS Kft. (önkéntességért díj weboldal), a Coca-Cola HBC Magyarország Kft. és a Bortársaság is támogatta a programot és a díjátadó eseményt.

A 2017. év díjazottjai kategóriánként:



Az Év Önkéntese 2017



Bóta Tímea:

Tímea mindig is segítő szakterületen dolgozott, az önkéntes tevékenység is magától értetődő számára. Nemcsak a MentaPRO Alapítványnak segít, de családjával együtt többször végzett önkéntes tevékenységet a Budapest Bike Maffia közösségi főzésein is, illetve évekig szervezte a „Jótakaró” akciót, amelyben társaival hajléktalanoknak gyűjtött takarókat. A „Nő a tükörben” önismereti blog szerzője, innen indult az „Esti szép” elnevezésű kezdeményezése is, amelynek keretében naponta posztol verset és egy hozzá illő képet a blog közösségi oldalán, egyfajta önkéntes kultúraközvetítőként (ezen a felületen közel 35 000 követője van, az ebből kinőtt „Versben tükröződve” csoport pedig csaknem 3 000 tagot számlál).



Az Év Civilszervezeti Önkéntes Programja 2017



Technológiai Oktatásért Alapítvány

: 2014 nyarán indított Skool projektjük célja, hogy műhelyprogramok és technológiára fókuszáló foglalkozásokon keresztül megmutassák a fiatal lányoknak a programozás alapjait és a számítástechnikai szektorban rejlő karrierlehetőségeket. A Skool 3 év alatt, 400 önkéntes bevonásával, több mint 1400 iskolás korú lánynak biztosított lehetőséget arra, hogy kipróbálja magát a technológia területén. A 2017 januárjában indított KódKlub projekt keretében gyermekotthonokban, hátrányos helyzetű 6-18 éves fiatalok számára tartottak ingyenes, érdeklődést felkeltő, és korszerű technológiai ismereteket átadó technológiai foglalkozásokat önkéntes tech mentorok bevonásával. Céljuk, hogy minden fiatal számára megadjuk a lehetőséget, hogy olyan hasznos, 21. századi ismereteket szerezzenek a technológia területén, mely a jövőjüket támogatja.



Az Év Intézményi Önkéntes Programja 2017



Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum:

Önkéntes programjának létrehozásakor az volt a célja, hogy önkénteseik folyamatos szolgálatot biztosítsanak három területen: látogatókísérésben; rendezvények és múzeumpedagógiai foglalkozások segítésében; és a digitalizálásban. Célként tűzték ki azt is, hogy a kezdetben egy külső Alapítvány által toborzott és foglalkoztatott önkénteseket a Múzeum integrálja, mint saját önkéntes csoportját; valamint elérje, hogy a muzeológusok is elfogadják az önkéntességet, és értékeljék az ilyen nagyvonalúan és professzionálisan nyújtott segítséget. Az elmúlt 10 évben ez meg is történt, és egyre több muzeológus vonja be az önkénteseket a mindennapi munkájába. Törekednek arra, hogy az önkéntesek elégedettségét és motivációit is folyamatosan monitorozzák személyes beszélgetéssel is. A díjazottról készült kisfilm itt érhető el.

Az Év Vállalati Önkéntes Programja 2017



Ericsson Magyarország Kft

: Az önkéntes programjainak nagy része alulról jövő kezdeményezés alapján jött létre. A Kutatók Éjszakájához való kapcsolódáshoz, az időseket és munkanélkülieket oktató programhoz az önkéntesek keresték meg a cégvezetést, hogy szívesen az ügy mellé állnak, amely természetesen és egyértelműen kapott támogatást, hiszen jól kapcsolódik az Ericssonnak az oktatást és a tudástranszfert zászlójára tűző tevékenységéhez. A díjazottról készült kisfilm itt érhető el.

Az Év Pro Bono kezdeményezése 2017



PwC Magyarország:

Mint gazdasági és pénzügyi tanácsadó cég, azt vallják, hogy alapvető szakmai tevékenységükkel, tudásukkal és az ehhez kapcsolódó szolgáltatásaikkal tudnak hosszú távon és fenntarthatóan értéket teremteni a közvetlen és közvetett érintettjeik számára. Éppen ezért évek óta egyre több munkatársuk bevonásával kínálnak szakmai segítséget, pro bono szolgáltatást például civil szervezetek számára. 2017. márciusában indították el a Civil Mentoring Programjukat, amin a civil szféra képviselői szakértőktől tanulhatnak többek között üzleti tervezést, kommunikációt és lehetőséget biztosítanak a fejlődésnek és a kapcsolatépítésnek is. A díjazottról készült kisfilm itt érhető el.

Az Év Közösségi Kezdeményezése 2017 (közönségdíj)



Térerő - Közösségi Alapítvány a Városunkért - Miskolc

csoport tagjai a maguk környezetében a közöny és a beletörődés puccsistái. Szembementek mindennel, ami ma negatívvá és passzívvá tesz embereket. Nem adták fel abbéli meggyőződésüket, hogy vannak a városukban jó ügyek és jó emberek, amiket lehet helyben, helyi adományokból támogatni. Helyi emberek kezdeményezése nyomán közösségi adományozási akciók születettek, melynek mára egy új szervezeti forma a "közösségi alapítvány" ad hosszú távú keretet, hogy közösségük kezdeményezéseinek támogatása mindenki számára elérhető valóság legyen.



E kategória olyan civil szervezetek vagy közösségek számára került kiírásra melyek saját helyi közösségükért végeznek valamilyen kiemelkedő tevékenységet önkéntesként. Ezt a díjat közönségdíj formájában adtuk ki, melyre online formában a www.onkentessegertdij.hu oldalon lehetett szavazni. Az előzsűrizés során kiválasztott közösségi kezdeményezés pályázatok felkerültek az Önkéntes Központ Alapítvány által létrehozott weboldalra, ahol bárki leadhatta szavazatát. A legtöbb szavazatot a Térerő - Közösségi Alapítvány a Városunkért kapta, így elnyerte Az Év Közösségi Kezdeményezése 2017. díjat, melyhez egyszeri vissza nem térítendő pénzjutalom is jár a Hankook Tire Magyarország Kft. felajánlásának köszönhetően. A pénzdíj összege 150.000 Ft.

A nyerteseket két szakmai zsűri választotta ki.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
ESG-intézkedések - ilyen különbségek vannak a kkv-k és a nagyvállalatok között

A vállalatok nagy többsége szerint az ESG a jövőben rendkívül vagy nagyon fontos lesz üzleti működésük szempontjából – mutat rá a BDO... Teljes cikk

Sok vállalat a HR-re bízza a társadalmi felelősségvállalást, de forrást nem igazán ad hozzá

A hazai cégek elkötelezettek a társadalmi felelősségvállalás (CSR) tekintetében, de távol vannak attól, hogy valódi megoldásokat nyújtsanak a... Teljes cikk

Egyre többen váltanak munkahelyet a környezetvédelem miatt

Egyre növekszik azoknak a munkavállalóknak a száma, akik azért váltanak munkahelyet, mert nem értenek egyet az aktuális vállalat környezetvédelmi... Teljes cikk