kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 4 éve

Az ELTE távolmaradásra kéri a fertőzött területekről hazatérő hallgatóit a koronavírus miatt

Az ELTE valamennyi hallgatónak elküldte a körlevelet. Arra kérik az érintetteket, hogy e-mailben jelezzék a távolmaradásukat.

Körlevélben kéri az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) a koronavírussal fertőzött területekről hazatérő munkatársait, hallgatóit, hogy két hétig ne menjenek be az intézménybe. Az angol és magyar nyelvű, valamennyi hallgatónak elküldött és az MTI-hez is eljuttatott levélben azt írták: "felszólítjuk az Észak-Olaszországból (a Rómától északra fekvő olasz területekről), valamint más fertőzési gócpontnak számító területről érkező munkatársainkat, hallgatóinkat, vendégeinket, hogy önként maradjanak távol az egyetemi közösségtől két hétig".

Azt is kérték, hogy az érintettek e-mailben jelezzék a távolmaradásukat és annak okát. Hozzátették: a hiányzás igazolt távollétnek minősül. Kitértek arra: aki Kínából vagy más fertőzési gócpontból, különösen Észak-Olaszországból érkezik, és lázas, köhög vagy légzési nehézséget tapasztal, az telefonon sürgősen hívja fel a háziorvosát vagy a kezelőorvosát. Ezek hiányában lépjen kapcsolatba az egyetem foglalkozás-egészségügyi orvosával, mondja el a panaszait és azt, hogy fertőzési gócpontban járt vagy kapcsolatban volt fertőzött emberrel a tünetek megjelenése előtt.
Ha az érintettnek sürgős orvosi ellátásra van szüksége és mentőt kell hívnia, szintén feltétlenül mondja el, hogy panaszai kialakulása előtt milyen kapcsolatban volt a fertőzött területekkel, illetve onnan érkezett emberekkel - fűzték hozzá.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megütötte és fellökte a 12 éves diákot a budapesti tanár

Az 50 éves pedagógust azonnal elbocsátották, miután kiderült az eset. Teljes cikk

Lázár János: megépítjük a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusát

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusának megépítését jelentette be az építési és közlekedési miniszter a Facebook-oldalán. Teljes cikk

Több mint ötven vállalati partner vesz részt a BGE állásbörzéjén

A három napig tartó eseményt csütörtökön a pénzügyi és számviteli karon zárják. Teljes cikk