Megjelent: 6 éve

Több az álláshirdetés, mégis kevés az eladó

Bár tavaly az eladók bére 32 ezer forinttal emelkedett, mégis a különböző álláskereső portálok tele vannak boltos álláshirdetéssel, és még mindig hiány van eladókból - írja a blokkk.com oldal.

images

images

2017-ben nem változott az eladók száma, a teljes munkaidőben dolgozó alkalmazottak száma nőtt, a részmunkaidősöké csökkent, ebből arra lehet következtetni, hogy a boltosok szeretnék a jelenlegi dolgozóikkal, hosszabb munkaidőben elvégeztetni a plusz munkát, amit a munkaerőhiány okoz. Persze így többet is kerestek - írja az oldal.

2016-hoz képest sem változott az eladólétszám, csak az álláshirdetések száma nőtt. Az áruházláncok oldali tele vannak betöltetlen helyekkel, sokszor nem is a konkrét állásokat hirdetik, csak a munkaköröket, amire több embert is felvennének.

Az egyik legkeresettebb pozíció a bolti eladó, lassan utolérik az informatikusokat.

Az eladók, pénztárosok, árufeltöltők havi bruttó átlagkeresete a boltokban pedig 18%-kal nőtt, 32 ezer forinttal egy év alatt, 179 ezer forintról 211 ezer forintra. Sokkal magasabbra már nem tudják emelni, mert azt már megéreznék a vevők is, árat kellene emelniük.

Mivel egyre több kisbolt bezár, így az ottani alkalmazottakat, főleg a szakképesítéssel rendelkezőket próbálják átcsábítani. Az ország közepe táján a legkedvezőbb a helyzet, a boltosnak, és az eladónak is, mivel mindkettőből sok van. Nagy a boltok közötti vándorlás is, akár pár ezer forintért is szívesen váltanak munkahelyet az eladók.

Fotó és forrás blokkk.com

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A tipikus női vállalkozó 42 éves és 1 gyereke van

Megtalálni a módot a megélhetés biztosítására úgy, hogy közben a társadalmi elvárásoknak is megfeleljenek a magánéletükben – ez motiválja... Teljes cikk

Kortárs bántalmazás, bullying és elvárások szorításában - 2000 gyerek tartozik hozzá: Karikó Rita iskolapszichológus egy napja

Szóbeli vagy akár fizikai bántalmazás, cikizés, beilleszkedési gondok, tanári és szülői elvárások, családi viták, anyu és apu válik - rengeteg... Teljes cikk

Óriási igény van űripari szakemberekre - Magyarország felvette a kesztyűt

Az UniSpace program keretében három minisztérium - a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a... Teljes cikk