Megjelent: 4 éve

Felpörögtek a mentőcsomag hírére a felnőttképzők

Miután a kormány 95 százalékos tandíjtérítést hirdetett meg a válságra való tekintettel az állásukat elvesztő, online átképzést igénybe vevő munkavállalóknak, egyre másra adják közre az általuk kínált lehetőségeket a felnőttképzést nyújtó intézmények.

images

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter bejelentése szerint a kormány 95 százalékos tandíjtérítést nyújt azon munkavállalók online átképzésének támogatására, akik a válság miatt elvesztették a munkahelyüket, továbbá kamatmentes felnőttképzési diákhitel konstrukció bevezetéséről is döntött.

A felgyorsult digitális átállás miatt kiemelten fontos szerepet játszhatnak a gazdaság beindításábanaz például az informatikusképzések.

A Green Fox Academy egyike az Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. portálján szereplő ajánlott átképzési lehetőségeknek, és már elő is készítették az államilag támogatott online kurzusok indítását - közölte lapunkkal a cég.

Korábban #Stayathome Coding Camp néven ingyenes, 3 hetes, online kurzust hirdettek azok számára, akik a járvány miatt kialakult válságban nem tudják folytatni a munkájukat, vagy az otthoni munkavégzés mellett belefér a hétköznapjaikba pár óra tanulás.

A programozóiskola célja a kurzus indításával az volt, hogy segítse a nehéz helyzetbe kerülőket, és szélesebb közönség számára is lehetőséget adjon a programozás alapjainak megismerésére: a kurzusokra már eddig több mint 6000 jelentkezés érkezett.

Az informatikai képzések piacán állásgaranciát nyújtó Codecool Programozóiskola honlapján is elérhetőek már az állami támogatás felhasználására alkalmas képzési programtervezetek, és az előzetes jelentkezés is elindult.

Az IT-karrierekhez segítő képzések első, díjmentes hónapja bevezetést nyújt a digitális munkavégzés és a programozás alapjaiba, valamint a digitális korszakban elérhető szakmákról, a vállalatok elvárásairól, az egyes kínálkozó karrierpályák jellegzetességeiről.

A jelentkezőkkel szemben csupán a betöltött 18. életév és a minimális angoltudás az elvárás. Az egy hónapos bevezető egyúttal karriertanácsadást is nyújt: a résztvevőknek személyre szabottan tesznek javaslatot, hogy melyik, a munkaerőpiacon keresett, IT-munkaköröket lefedő szakirány felé érdemes orientálódniuk, és azt milyen kurzus elvégzésével érhetik el.

Az állami támogatás következtében jelentős kedvezményekkel, vagy akár teljesen ingyenesen is elérhetők induló kurzusok palettája széles. A 3-tól 12 hónapos tanfolyamokon a többi között szoftvertesztelőnek, cloud-adminisztrátornak, automatizálási konzulensnek, frontend fejlesztőnek, vagy éppen webshop-üzemeltetőnek képezhetik át magukat a jelentkezők.

A PROGmasters is elindította az előjelentkezést több online képzésre is. Az IVSZ által auditált programozóiskola a teljes karrierváltást lehetővé tevő 6 hónapos programozó kurzus mellett, rövidebb idejű továbbképzéseket is elindít, így pár hetes, illetve néhány hónapos scrum master, manuális és automatizált tesztelő, IT-szervező, webfejlesztő, valamint product owner képzéseket is elérhetővé tesz.

A programozóiskola a felvételi előtt állókat szintén karrier-tanácsadással segíti, a végzett hallgatókat pedig az elhelyezkedésben támogatja jelenleg 54 IT partnercég bevonásával.

A felvételi feltételek képzésenként eltérőek, jellemzően azonban a soft skillek és a korábbi munkatapasztalat számít, illetve egyes esetekben a nyelvtudás. Programozói alapképzettség egyik képzéshez sem szükséges.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megállítható-e a képzett munkaerő külföldre áramlása?

A brain drain, azaz „agyelszívás” a magasan képzett munkavállalók elvándorlását jelenti egy fejlettebb, magasabb életszínvonalat biztosító... Teljes cikk

Hányan vannak azok, akik munka nélkül egyáltalán nem engedhetnék meg maguknak a tanulást?

Az Eurostudent legfrissebb felmérése szerint hazánkban a felsőoktatásban tanuló hallgatók egynegyede (25%) közepes anyagi nehézségekkel küzd, míg a... Teljes cikk

Mi lesz a szakmád? Még fel sem találták? Így készülj a jövő munkaerőpiacára!

A feltörekvő technológiák, például a robotika, a mesterséges intelligencia, a gépi tanulás, a virtuális és kiterjesztett valóság, valamint az... Teljes cikk