Nokia 
Megjelent: 5 éve

Ennyit kapnak a Nokia elbocsátott dolgozói

A Nokia Komáromban megszűnő gyárának alkalmazottai a törvényes juttatásokon túl átlagosan öthavi távolléti díjat és 150 000 forintos álláskeresési támogatást kapnak - tájékoztatta szerdán a gyár szakszervezetének vezetője, az üzemi tanács elnöke az MTI-t.


László Zoltán elmondta, ezen felül az üzem összes dolgozója választhat egy csúcskategóriás mobilkészüléket. Az 1829 alkalmazottból 680 szlovák állampolgár, ők ugyanazokat a juttatásokat kapják meg, mint a magyar dolgozók és igénybe vehetik a foglalkoztatási válság kezelésére létrehozott iroda szolgáltatásait.Az üzemet november 30-án zárják be. A vállalatnál szeptember elején állásbörzét tartanak, ahová meghívják a dolgozók iránt érdeklődött vállalkozásokat és november végéig egy irodát tartanak fent, ahol a dolgozók elhelyezkedését segítik, illetve közvetítenek a munkaadók és az álláskeresők között.


A Nokia mobil üzletágát megvásárló Microsoft július 17-én jelentette be, hogy bezárja a jó ideje kihasználatlan kapacitásokkal rendelkező üzemet, ahol Lumia okostelefonokat gyártottak. A Microsoft világszerte racionalizálja működését, a következő egy évben 18 ezer munkahelyet szüntet meg - közölte a vállalat. (MTI)


2014. augusztus 14.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek