Megjelent: 4 éve

A munkavállalók több mint fele látatlanban is elfogadná az új állást

Egy napokban készült felmérés szerint a magyar munkavállalók elenyésző része, csupán 6%-a ragaszkodna ahhoz, hogy személyesen is találkozzon leendő felettesével vagy kollégáival, mielőtt elfogad egy új állásajánlatot. Közel 60%-uk viszont határozottan állítja, hogy megelégedne azzal, ha csak telefonos és videós állásinterjúra lenne lehetősége, úgy is tudna döntést hozni.

Közel 100 vállalati döntéshozó és több, mint 1,800 - javarészt szellemi foglalkozású - munkavállaló megkérdezésével készített kutatást április első napjaiban a Grafton Recruitment és a Wyser Hungary. A szellemi és vezetői toborzással, illetve fejvadászattal foglalkozó cégek adatai egyértelműen mutatják, hogy mind a munkavállalók, mind a munkáltatók komoly rugalmasságot igyekeznek mutatni annak érdekében a koronavírus-járvány közepette is egymásra találjanak.

A munkaerőpiac nem állt le

A megkérdezett cégek 41%-a továbbra is toboroz, az összes válaszadó közel harmada pedig azt állítja, még csak nem is módosítottak toborzási terveiken. Telefonos és Skype-os állásinterjút kevés kivételtől eltekintve minden cég alkalmaz a toborzása során, de a közel felük az olyan videóinterjús megoldásoktól sem ódzkodik, mint a Facebook Messenger, Viber vagy Microsoft Teams. A személyes találkozó nélküli beléptetésre is fel van készülve a cégek majdnem fele, bár tényleges tapasztalattal csak 17 százalékuk rendelkezik.

Óriási előnyben vannak most azok a vállalatok, amelyek eddig is igyekeztek lépést tartani a munkaerő-toborzás és kiválasztás technológiai fejlődésével.” - állítja Palásti G. György, a Grafton Recruitment ügyvezetője. „Számos partnerünk van, akinek nem okoz különösebb gondot, hogy személyes találkozók nélkül, gyorsan és pontosan fel tudja mérni az általunk felkutatott és bemutatott jelöltek szakmai felkészültségét. Ezzel együtt, mi továbbra is abban hiszünk, hogy egy személyes találkozó sokkal inkább alkalmas arra, hogy jobb képet kapjunk egy álláskereső valódi motivációjáról, de ehhez a helyzethez mi is gyorsan alkalmazkodtunk.” - teszi hozzá az ügyvezető.

A szellemi munkakörben foglalkoztatott munkavállalók 36%-a jelenleg is aktívan keres állást, 80%-uk pedig a jelenlegi körülményektől függetlenül szeretne új helyen dolgozni. A válaszadók csupán 20%-a tart attól, hogy váltásra kényszerülhet a vírus okozta helyzet miatt az év második negyedévében. A legnagyobb arányban a beszerzés/logisztika szakterületen dolgozók érzik magukat veszélyeztetve, míg az IT és pénzügyi szakemberek gondolják a legbiztosabbnak pozíciójukat.

A rugalmasság lesz a siker kulcsa

A munkavállalók 58%-a egyértelműen hajlandó lenne elfogadni állásajánlatot egy cégtől úgy, hogy előtte nem volt személyes kapcsolata felettesével és kollégáival, csak online interakció. A vezetők még nyitottabbnak bizonyultak ebben, náluk 80% ez az arány. Ezzel szemben, a cégek kevesebb, mint fele (44%) tartja elképzelhetőnek, hogy személyes találkozó nélkül is felvegyen új munkaerőt, minden harmadik vállalat egyelőre teljesen elzárkózik ettől a megoldástól. „Érdemes a munkáltatóknak nyitni ebbe az irányba, amennyiben versenyelőnyhöz szeretnének jutni” - hangsúlyozza Rónai Dániel, a Wyser vezetője. „A vezetői pozícióban lévő munkavállalók nagy része rugalmas e tekintetben. A legalacsonyabb hajlandóság a HR szakembereknél figyelhető meg, amit annak tudunk be, hogy az ő szakmájuk középpontjában egyébként is az ember van, így a lehető legteljesebb képet akarják kapni leendő munkaadójukról és kollégáikról.” - teszi hozzá a fejvadász.

A cégek oldaláról látni azért ellenpéldát is a piacon. Jellemzően IT, SSC és gyártás területen működő vállalkozások már vettek fel új kollégát úgy, hogy teljes mértékben online zajlott a kiválasztás. Nem elhanyagolható további szempont azonban, hogy jelen helyzetben minden második munkavállaló vélekedik pozitívan a videós önéletrajzról, videós interjú bemutatkozó anyagról. Ez az arány némileg magasabb a vezetők körében.

Minden kezdet nehéz?

A következő kihívást jelentő lépés az új kolléga beléptetési folyamata (on-boarding), integrálása, melynek kivitelezése szintén nem magától értetődő sok esetben. A vállalatok többségének (56%) már van megoldása, vagy aktívan keresi az alternatívát egy online beléptetési rendszer kialakítására. Itt is élen járnak az üzleti szolgáltató központok, pénzügyi és IT szektorban működő cégek. A beilleszkedésben és a munkavállalói élmény fokozásában segíthet még, ha a HR új eszközökkel előre felkészül az új kolléga virtuális környezetben történő fogadására. Ilyen például a kollégákról elérhető online bemutatkozó videó, melyet 4-ből 3 munkavállaló kimondottan hasznosnak találna. Érthető módon a vezetőknél ez még nagyobb arányban igaz, ahol a kezdeti bizalom kialakítása kulcsfontosságú.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért emelkedtek Magyarországon a munkaerőköltségek kevésbé, mint a régió többi országában?

Közel 20 éve csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz - ennek kapcsán a GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában egy-egy mutató segítségével... Teljes cikk

Kiemelten fontos a magyar munkavállalók megtalálása és felvétele

Közel négyéves csúcson a munkanélküliség, miközben a vezérigazgatók relatív többsége létszámbővülést vár. Kiemelt tényező a magyar... Teljes cikk

Hogy lehet bevonni még 300 ezer embert a munka világába?

A 2023-as extra nehéz évből sikerült "ép bőrrel kikecmeregni" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a budapesti Várkert Bazárban... Teljes cikk