Megjelent: 16 éve

Munkahelyi egészségfejlesztés szak a BDF-en

Munkahelyi egészségfejlesztés, valamint Életmód tanácsadó és terapeuta szakirányú továbbképzési szakokat indít 2008. februártól négy féléves, költségtérítéses, keresztféléves képzésben a Berzsenyi Dániel Főiskola Alkalmazott Egészségtudományi Tanszéke.

A felnőtt korú lakosság idejének jelentős részét a munkahelyén tölti, így nem közömbös az, hogy milyen a munkavállalók egészségi állapota. Az Európai Unió is kiemelten kezeli tagállamaiban a munkahelyi egészségfejlesztést, ezért 2004. október 8-án keretegyezményben szabta meg, hogy a vállalatok és a szervezeti egységek küldetésnyilatkozatának része kell, hogy legyen a dolgozók testi és lelki egészségéért vállalt felelősség. Ebben a küldetésben kulcsszerepe van/lesz a munkahelyi egészségfejlesztő szakembereknek.

A munkahelyi egészségfejlesztés szakirányú továbbképzési szak célja olyan szakemberek képzése, akik tudatosítják a munkavállalókban és a munkáltatókban a munkahelyi egészségfejlesztés jelentőségét, képesek egyedi munkahelyi komplex egészségfejlesztési program kidolgozására.

A diplomásoknak szánt képzés mesterszakjának előkészítése folyamatban van, az egyetemi szakon a tervek szerint jövő szeptemberben elkezdődhet az oktatás. Ezen kívül az intézmény hallgatói előtt is nyitva áll a lehetőség: az egészségtantanár szakosok diplomájukba munkahelyi egészségfejlesztés szakirány elvégzését tanúsító betétlapot szerezhetnek.

Az életmód tanácsadó és terapeuta olyan szakember, aki jártás több természetgyógyászati ágazatban, rendelkezik pszichológiai, mentálhigiénés ismeretekkel és ezt a gyakorlatban is alkalmazni tudja az egészségfejlesztés, illetve -megőrzés szempontjainak figyelembevételével. A nemzetközi trendek egyértelműen arra utalnak, hogy a hagyományos egészségügyi ellátás mellett az alternatív egészségmegőrző technikák és kiegészítő gyógymódok egyre nagyobb szerephez jutnak.

edupress.hu

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk