kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Van esélyed a diabéteszre?

Alapvetően sok tényező meghatározza azt, hogy valakinek van-e hajlama a diabéteszre. A cukorbetegségnek 3 fajtája van, amelyeket most részletesebben kielemzünk. Lássuk is, hogy kik a veszélyeztetettek.

A diabétesz 3 fajtája

Az első értelemszerűen az 1-es diabétesz, ami az úgynevezett veleszületett, fiatalkori cukorbetegség. Ez már mondhatni kisgyermekkortól végigkíséri az illető életét, amivel igazából meg kell tanulni együtt élni. Ennél a típusnál valamilyen szinten könnyebb az életmód kialakítása, hiszen nem egy hibásat kell átalakítani, hanem már rögtön egy jót kell létrehozni. Ebben az esetben nem kell lemondani a korábban már megtapasztalt finom, de egészségtelen falatokról, így valamivel talán jobb helyzetből indulnak, mint azok, akiknél később alakult ki a diabétesz. Ellenben rengeteg korlát és fontos, állandóan észben tartandó tiltást is figyelni kell.

A 2-es diabétesz az úgynevezett szerzett, időskori cukorbetegség. Ez jellemzően 40 éves kor felett jelentkezik az ember életében. Általánosságban elmondható, hogy a túlsúllyal küzdő emberek, valamint a hajlamosító körülményekkel együttélők körében meglepően magas a kialakulás aránya. Hogy ezt elkerüljük, segíthet a diabétesz kockázat kalkulátor, hiszen csak olyan kérdést tesz fel, amit ha józan ésszel végiggondolunk, akkor rájöhetünk, hogy hajlamosító tényező. Nagyon hasznos, mert az életmódot és a genetikai hátteret veszi alapul, így egy nagy valószínűséggel bekövetkező számot ad ki nekünk.

Terhességi diabétesz, röviden GDM. Jellemzően túlsúllyal rendelkező kismamáknál alakul ki, ám ez nem törvényszerű. Nagyon fontos a rendszeres szakorvosi kontroll és a helyes táplálkozás. Ez az esetek túlnyomó többségében a szülés után megszűnik, ám érdemes észben tartani, mert növeli a későbbi 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának a kockázatát.

Tünetek


A cukorbetegség leginkább jellemző tünetei közé tartoznak az alábbiak, a teljesség igénye nélkül:

  • jele lehet az állandó szomjúságérzet,
  • nagyon gyakran előforduló fáradékonyság,
  • a folyamatos súlyveszteség úgy, hogy emellett állandó éhségérzet van jelen, és ételt is juttatunk a szervezetünkbe,
  • ugyanilyen jel lehet a jelentősen megnövekedett vizeletmennyiség,
  • acetonos lehelet.

Az általánosan elfogadott és normálisnak minősülő vércukorszint értéke éhgyomorra mérve 4-6 mmol/l között helyezkedik el.

Egy megfelelő kalkulátorral ezeknél a pontoknál sokkal egyszerűbben kiszámíthatjuk, hogy hajlamosak vagyunk-e a cukorbetegségre vagy sem. Ahogy fentebb megfogalmaztuk, ez lehet örökletes vagy éppen szerzett is.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Kihirdették Az Év Irodája verseny győzteseit - mutatjuk a legtrendibb munkatereket

Folyamatos az innováció az irodapiacon, amely az elmúlt évek változásaira új megoldásokat és alternatívákat kínál. A legfontosabb trendek... Teljes cikk

Honnan tudhatjuk, hogy már nem egészséges az, amennyit dolgozunk?

"Ha elfelejtjük, hogy kell feltöltődni. Elfelejtjük, hogy az este nem arra való, hogy hazavigyük a munkát és otthon folytassuk, hanem arra, hogy... Teljes cikk

Hogyan támogassuk a stresszel küzdő kollégát? - Ezt tanácsolja a mentálhigiénés szakértő

Egy friss felmérés szerint az Egyesült Királyság tízből kilenc dolgozó érzett magas vagy extrém mértékű nyomást és stresszt az elmúlt egy... Teljes cikk