Megjelent: 19 éve

Egészségbarát munkahelyek - Két díj egy céllal

Az utóbbi két hétben két szervezet is díjat adott át azoknak a vállalatoknak, melyek különösen ügyelnek dolgozóik egészségére. Az Egészségügyi Minisztérium és a munkaügyi tárca közös, "Egészségbarát munkahely" pályázatán második alkalommal hirdettek győztest, míg az Amerikai Kereskedelmi Kamara "Egészséges munkahely" díját három kategóriában osztották ki. Két díjnyertes vállalat HR-vezetőjét arról kérdeztük, a munkaadó milyen eszközökkel segíti a munkatársak egészségének megőrzését.

Az egészségügyi és a munkaügyi tárca miniszterei egy szakmai konferencia keretében közösen adták át az idén második alkalommal meghirdetett népegészségügyi pályázat nyertesének járó "Egészségbarát munkahely" díjat. A kitüntetést ezúttal a Citroen Hungary Kft. vehette át.


Sport, szemészeti vizsgálat, védőoltás

"Azon túl, hogy cégünk jogszabályi kötelezettségeinek maradéktalanul eleget tesz mind az egészségügyi vizsgálatok, mind pedig a munkavédelem terén, olyan juttatásokat is biztosítunk, amelyek a dolgozók jó közérzetéhez járulnak hozzá: többek között menedzserszűrést, munkahelyi sportot és családi programokat. A cég minden munkakörben - még a fizikaiban is - felajánlja az ingyenes szemészeti vizsgálat lehetőségét. Aki igényli, ingyenesen kaphat influenza elleni védőoltást is", mondta az egészségbarát intézkedésekről Dési György, a vállalat HR-igazgatója.


Jobb egészség, alacsonyabb fluktuáció

A francia központú cég magyarországi leányvállalata ezen kívül bevezette a munkahelyen a szelektív hulladékgyűjtést. "Ennek igazából a szervizben van nagy jelentősége, ahol például a fényezésnél veszélyes anyagok is megtalálhatók. Jövőre véradás szervezését tervezzük", mondta Dési György.


Saját uszoda és sporteszközök

"Jobb egészség, kevesebb hiányzás, nagyobb elkötelezettség, magasabb szinten tartott motiváció, alacsonyabb elvándorlás - ebben látjuk a humánerőforrás gazdálkodás sikerét. Büszkék vagyunk arra, hogy különösen alacsony a fluktuáció, évente 5-10 százalékos", jegyezte meg a HR-igazgató.

Szintén ügyel munkavállalói egészségére a Kürt Computer Rendszerház Rt., mely az Amerikai Kereskedelmi Kamara 2004. évi "Egészséges Munkahely AmCham Díj" pályázatán a kisvállalatok kategóriájában szerzett első helyet.

A XI. kerület kertvárosában található székházban saját uszoda, szauna, különféle sporteszközök állnak a dolgozók rendelkezésére. Futballbajnokságot is szerveznek valamint évente kétszer közös dunai kenuzás szerepel a programok között. A cég támogatja a családi programokat is, közös kirándulásokat és céges-családi hétvégéket szervez. Az egyéni sportok rajongóinak aerobic és jógabérletet biztosít, a szellemi sport területén vállalati sakk és bridge partikat rendez.


Szemkímélő monitorok, óránként pihenő

Az adatmentéssel, informatikai tanácsadással foglalkozó vállalat dolgozói szinte valamennyien számítógép előtt ülnek, így a cégnél olyan monitorokat használnak, melyek kivétel nélkül alacsony sugárzású-, magas frekvenciájúak. Több órai számítógép-használat után a dolgozók az előírás szerint rövid pihenőket (az előírás szerinti óránként 10 percet) tartanak a pszichés- idegrendszeri megterhelés csökkentésére.

Nagy figyelmet fordítanak az ergonómiai szempontból kedvezőtlen számítógépes munkahelyek kényelmesebbé tételére.


Dohányzás csak az udvaron

Az irodaépületben szigorúan tilos a dohányzás, erre télen-nyáron csak az épületen kívül, az udvaron kijelölt helyen van lehetőség. A cég több mint 12 éve szelektív hulladékgyűjtést folytat.

"A díj külső, objektív elismerése a cégvezetés régi törekvésének, amellyel az itt dolgozók számára már a kezdetektől az átlagosnál lényegesen jobb és egészségügyileg is kedvezőbb körülményeket próbáltak biztosítani. A vállalatvezetők sokszor hajlamosak elfelejteni, hogy a dolgozókkal való törődés sokszorosan megtérül, mivel kiváló munkahelyi légkört és nagyobb hatékonyságot biztosít a cég számára." - nyilatkozta Gergácz Lili, a vállalat HR menedzsere.

Az Amerikai Kereskedelmi Kamara további díjazottjai: nagyvállalati kategóriában az első helyet az Alcoa Köfém Kft., a középvállalat kategóriában az Atel Csepeli Vállalatcsoport és a Colgate-Palmolive Magyarország Termelő Kft. megosztva nyerte el.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ittasan dolgozó buszsofőr ellen mondták ki az ítéletet

Nem jogerősen egy év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt az Egri Járásbíróság egy ittasan dolgozó buszsofőrt Egerben - közölte a Heves... Teljes cikk

Autószerelő drogdíler ellen emeltek vádat, aki műhelyében árulta a kábítószert

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem, új pszichoaktív anyaggal... Teljes cikk

Ajándékötletek nyugdíjba készülő kollégáknak

Ha egy olyan kollégánk vonul nyugdíjba, aki különösen kedves számunkra, természetes hogy szeretnénk őt meglepni valamivel. De mi lehet a megfelelő... Teljes cikk