kapubanner for mobile
APEH 
Megjelent: 17 éve

Mélyebbre ás a bérviszonyokban az APEH

A színlelt szerződések után 2006. szeptember elsejével a megduplázott minimális járulékalap lett a cégek APEH-mumusa - olvasható a Népszabadság mai számában. Az APEH ugyanis most már szisztematikusan vizsgálja az adott szakmában szokatlanul alacsony pénzen foglalkoztató cégeknél, nem adnak-e más úton-módon jövedelmet.

Az adófizetés alapjául szolgáló jövedelem vizsgálata mutatós eredményeket hozott az idén az APEH-nak, habár célzott kampányra nem került sor. Az első tizenegy hónapban a tavalyi összeg másfélszeresét találták a revizorok, vagyis mintegy 279 milliárd forintnyi be nem fizetett adóra, adóhiányra bukkantak - ezt 161,7 milliárdnyi bírság és pótlék egészíti ki.

Nagy József, a hatóság főosztályvezetője a lapnak elmondta, hogy az APEH akkor ás mélyebbre a bérviszonyokban, ha az adott szakmára magasabb jövedelmek a jellemzőek, mint amit az illető után bevallanak. Sokszor akadnak így horogra például informatikai, szoftverfejlesztő szakemberek - jegyezte meg.

A revizorok azt is vizsgálják, hogy milyen egyéb lehetőségekkel élhet a vállalkozás bérjellegű jövedelmek kifizetésére, juttatására. Sok helyen kiugróan magas azoknak a céges kiadásoknak a szintje, amelyek a foglalkoztatottak által igénybe vett szolgáltatásokat, juttatásokat fedezik, s ezek nem természetbeni juttatásként, hanem sima költségként kerülnek be a könyvelésbe.

A főosztályvezető arra is kitért, hogy az sem kerüli el a figyelmüket, ha a foglalkoztatott nem pont minimálbérre, hanem tíz-húszezer forinttal magasabb jövedelemre van bejelentve. Ma már nem menekülőút a minimálbért néhány ezer forinttal meghaladó bejelentett jövedelem, holott vélhetőleg nem kevesen élnek az adóellenőrzés elkerülésének ezen módszerével - derült ki.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek