Megjelent: 6 éve

Mi van a szavak mögött - a kapcsolati team coaching lényege

„Ha a team coachingban a kapcsolatra helyezzük a hangsúlyt, akkor szinte maguktól oldódnak fel a blokkok és szűnik meg az ellenállás, az így felszabaduló energiákat pedig a csapat céljainak megvalósítására fordíthatjuk”. A Coaching Határok Nélkül (CHN) áprilisi workshopján Georgina Woudstra, ICF mester coach, a kapcsolati team coaching rejtelmeibe avatta be a jelenlévőket.

Georgina Woudstra szerint a coaching mára általánossá vált a vezetők fejlesztése terén, a következő lépcsőfok pedig a team coaching lesz. Ezt támasztja alá a 6. Ridler riport (www.ridlerandco.com) is, mely szerint a következő két évben a szervezetek 76%-a tervezi növelni a team coachingok számát.

A team coaching egy csapatra formált coaching folyamat, mely abban segít, hogy az adott csapat sokkal jobban tudjon működni, hatékonyabb, együttműködőbb legyen, és jobban teljesítsen.

Egy csapat több, mint egyének csoportosulása

Minden csapat végigmegy a fejlődési szakaszokon, mire csoportból végül valódi csapattá alakul. Végigjárták a jól ismert, Tuckman-féle csoportfejlődés szintjeit: megalakulás (forming), viharzás (gyakran konfliktusokkal teli összecsiszolódás - storming), az együttműködési normaalkotás (norming) és teljesítés (performing).

Az érett csapat már túl van az első három szakaszon, rendeződtek a viták és a konfliktusok, a tagok megvívták belső harcaikat, kialakították és elfogadták a működési normáikat, és képesek jól teljesíteni. Tagjai képesek arra, hogy egójukat felakasszák a fogasra, mérlegeljenek és adott esetben a közös érdeket az egyéni elé helyezzék. Figyelnek egymásra ezért képesek segíteni, inspirálni egymást.
Georgina Woudstra180510Georgina Woudstra: A team coachot gyakran invitálják arra, legyen ő a megmentő, döntsön ő, oldja meg a problémát, legyen Superman, játssza el a gondoskodó tyúkanyó és a szigorú szülő szerepét

A csapat attól csapat, hogy egy irányba húz. Közös célért hajt, minden tagja tudatosan cselekszik azért, hogy minél hatékonyabban és eredményesebben érjék el a kitűzött célt. Egy valódi csapatban tiszták a szerepek. Van egy vezető, és vannak a tagok, akik saját erősségeiket és tehetségüket felhasználva járulnak hozzá a közös cél eléréséhez.

Megvannak a csapaton belüli egyéni célok is, ám a közös cél az, amit a hajóban ülve a zászlajukra tűznek indulás előtt, és ami végig ott lebeg, emlékeztetve őket a miért-re. Tudják, mi végre vannak együtt, mi a küldetésük, milyen értékek mentén működnek, mi elfogadható számukra, és mi nem az.

Valóságellenőrzés

A fenti kép idealizáltnak tűnhet, ugyanis a csapatoknak sajnos csak elég kis százaléka jut el a valódi teljesítés szakaszába, mert többnyire megragadnak a viták, konfliktusok, ellentétek és a normaalkotás szintjei között. Jó vezető nélkül még kevesebb az esély, hiszen a csapat hatékonyságának legalább 50%-a a vezetőn múlik.

Jó vezető nélkül a vélemények különbözőségét és a diverzitást fenyegetőnek élheti meg a csapat, ezért hatalmi harcok vagy "védelmi konfliktusok" alakulnak ki. Vagy épp megjelenik az a jelenség, amit Orwell csak csoportgondolnak hívott volna: senki nem szól, senki nem kérdez, senki nem mondja el saját véleményét, csak csendben ül, belül forrong, de a mosoly illúziójával a száján bólogat tovább.

Amíg nyílt kommunikáció és bizalom híján széthúzás van, jó működést kialakítani és fenntartani lehetetlenség. A kapcsolati team coaching épp ezért a csapattagok közti kapcsolatot, kapcsolódást - illetve annak hiányát- helyezi a középpontba.

Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - Mi van a szavak mögött - a kapcsolati team coaching lényege
2. oldal - A jól működő csapat egy irányba húz
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Milyen az igazi emberközpontú munkahely?

Bár sok cég vallja magáról, hogy emberközpontú, legyen szó, akár az ügyfelekről vagy a munkavállalókról, és valószínűleg bizonyos folyamataik... Teljes cikk

Mi leszel, ha nagy leszel? - miért céltalanok a mai fiatalok és mit tehetünk ellene?

Hogyan vált a fiatalkori céltalanság társadalmi jelenséggé és mit tehetünk ellene? Mennyiben hibás a közösségi média? Ez az cikk segíthet a... Teljes cikk

Így lehet sikeres a karrierváltás 40-en túl

Mely lépések kulcsfontosságúak ahhoz, hogy aki középkorúként karrierváltásra adja a fejét egy biztosan kifizetődő új irányt válasszon? A... Teljes cikk