Megjelent: 6 éve

Miért van szükség HR-szakemberre?

JobAngel a HRBlogon összefoglalta, hogy miért kellene minden cégnek HR-szakembert alkalmaznia: a legnagyobb probléma, hogy manapság nincs miből, hogyan választani új kollégát. A régiek meg elmennek a cégtől, mert egyfelől sok év után változásra vágynak, másfelől nem elégedettek. Akik helyettük jönnek, azok meg „nem olyanok” - írja.

images

JobAngel szerint annak (voltak) cégek, ahol sokáig nagyon büszkék voltak rá, hogy náluk nincs HR, kizárólag szakmai kiválasztás, sőt, maga a tulajdonos önkezével választ új kollégát. Amikor munkanélküliség volt, akkor ez valamennyire meg is állta a helyét, de manapság egy álláshirdetésre nem jön 100 önéletrajz, néha kettő sem.

Korábban majdnem biztos, hogy sikeres volt a kiválasztás, hiszen mindenki az állása megtartását tartotta szem előtt, hajtotta a megfelelési kényszer, valamint a félelem attól, hogy elveszti a munkáját. Nem volt nagy kockázat a kiválasztásban.

Ugyanez igaz a szervezetfejlesztésre, nőtt a cég szervezettség nélkül...Ha valakinek sok lett a munkája, felvettek mellé egy asszisztens, akinek nem töltődött ki ezzel a 8 órája, ezért más kolléga is adhatott neki feladatot. Majd mikor neki lett sok, mellé is felvettek valakit, és a folyamat tovább gyűrűzött. Ezek együttes hatása a káoszos, magát szervezettnek gondoló cég, ami valójában kézivezérelt, de elég nagy ahhoz, hogy a kézivezérlés ne működjön.

Cégek tömegesen ismerik fel (végre?), hogy jöhet(ne) egy szakértő, aki ért hozzá, hol és hogyan kell hirdetni, milyen követelményeket érdemes támasztani egy-egy pozícióhoz, a meglévő munkaköröket hogyan lehet racionalizálni, a meglévő emberek szakmai tudását hogyan lehet szakmai munkává konvertálni (munkakörtervezés). HR-es és/vagy operatív vezető kell, aki a teljes működést képes rendbetenni, ha már végre megérkezett a felismerés, hogy rendbe kell tenni dolgokat.

Először is tudnunk kell, hogy a HR nem egyenlő a toborzással, felvételiztetéssel, rengeteg szakterülete van, bájos ábrákat lehet találni ezekről szerte a neten, két egyforma nincs, mint egyetlen más szakmáról sem. Az operatív vagy stratégiai vezető meg nem a tulajdonos jobbkeze, hanem szerteágazó gazdasági-vállalatvezetési és akár iparági szakterületi tudással rendelkező szakember.

A legtöbb esetben a HR megjelenését a cégben a toborzási nehézségek okozzák, operatív vezetőt pedig általában egy hatósági ellenőrzés vagy egyéb auditon talált problémák után szokás felvenni.

Fotó: Pixabay
JobAngel teljes cikke a HRBlogon olvasható.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Bérverseny és alternatív munkaidő-beosztás

A reálbérek megtartása idén is kihívás lesz, de az év második felében már várható mérsékelt gazdasági növekedés, ami a toborzás... Teljes cikk

A vezetők majdnem fele aggódik vállalkozása hosszú távú fennmaradása miatt

Az előző évhez képest több mint kétszeresére (18%-ról 38%-ra) nőtt azon vezérigazgatók aránya, akik úgy vélik, hogy a globális gazdasági... Teljes cikk

"Ne kívülről hozzuk be a tudást, hanem belül építsük ki a kompetenciákat." - interjú Urbán Anitával

“Ne kívülről hozzuk be a tudást, hanem belül építsük ki a kompetenciákat, belső erőforrásokkal oktassuk, mert csak így fenntartható a... Teljes cikk