Megjelent: 4 éve

HR osztály nélkül sem lehetetlen a hatékony toborzás

Napjainkban, amikor számtalan pozíció esetében (fizikai munka/szakmunka, bizonyos mérnöki pozíciók, számítástechnika/informatika - csak hogy párat kiemeljünk) gyakorlatilag le kell „vadászni” a jelölteket, nehézséget okozhat az is, ha az adott cég HR osztálya nem rendelkezik megfelelő, vagy elég alapos ismeretekkel a toborzás szakterületén. Vannak olyan esetek is, amikor toborzás-kiválasztással, és egyéb HR területhez köthető feladatokkal csak egy személy foglalkozik cégen belül. Sőt olyan is, hogy aki ezzel foglalkozik, az valójában nem is HR szakember.

A Beck & Partners Kft. mindig igyekezett olyan szolgáltatásokkal bővíteni palettáját, amelyek a piac igényeire reagálva hatékony segítség jelenthetnek tulajdonképpen bármely cégnek. Közel 15 éves toborzás-kiválasztási tapasztalatuk legjavát felhasználva alkották meg Karrierszerviz üzletágukon belül a Recruitment Coaching szolgáltatást, amely kifejezetten olyan cégeknek hasznos, amelyek szeretnék hatékonyabbá tenni a toborzási és kiválasztási folyamatokat. Azoknak a vállalkozásoknak célszerű igénybe venni ezt a tréninget, akik az új munkatársak felvételi folyamatait szeretnék házon belül tartani, mert nincs keretük munkaerő-közvetítőkkel való együttműködésre.

A tréning során – igény szerint – egészen az alapoktól (álláshirdetés szakszerű megfogalmazása, önéletrajzok szűrése, interjú technikák) a Facebook toborzásra való használatára is részletesen kitérnek. A képzés minden esetben cégre szabottan történik: egy alapos telefonos egyeztetést követően állítják össze a tervezetet, arra vonatkozóan, hogy mire van szüksége az adott cégnek. Az elmúlt két évben leszolgáltatott tréningek közül egyet kiválasztva mutatjuk be a szolgáltatás létjogosultságát, a szolgáltatást igénybe vevő cég tapasztalatait.

Németh Melindával, a becsehelyi Varga Szárnyas munkatársával beszélgettünk a Recruitment Coaching -ról, megkértük mondja el meglátásait.

Miért vettétek igénybe a képzést, mi volt az, ami miatt úgy döntöttetek, hogy szükséges számotokra?

Nem volt semmi tapasztalatunk és gyakorlatunk munkaerő toborzásban. Nyomtatott sajtóban hirdettünk, szórólapokkal és képújságban, ami nem ért célba. Elvétve kaptak rá munkát kereső emberek, de nem az a réteg, akikkel mi is szívesen dolgoztunk volna hosszútávon. Az online hirdetéseket viszont, hogy jól megismerjük és tudjuk is alkalmazni, ahhoz kellett a coaching során megszerezhető tudás is egyben.

Mi volt a legnagyobb nehézség számotokra a toborzás során a tréning elvégzése előtt?

Egyszerűen nem jó helyen kerestük a célszemélyeket. Túl hosszas volt a reagálási idő, így nem volt hatékony, ütős a toborzás. A képzés során új eszközöket, felületeket ismertünk meg és az online mindent vitt. Csökkent a reakció idő, azonnal égtek a vonalak, jöttek az üzenetek. Egyértelműen az a célközönség keresett bennünket, akikkel valóban szerettünk volna tervezni. Így egyszerűbbé is tettük a kiválasztási folyamatot, mert a Facebook-os hirdetéseknek köszönhetően a beállítási paraméterek által jól működtek az előszűrők. Rengeteg időt, energiát tudtunk ezáltal megspórolni, nem beszélve a költségekről sem. Arányaiban nézve a nyomtatott és online hirdetéseket - mind munkaidőben, reagálási időben és pénzben kifejezve - a hatékonysági mutató többszörösen felülmúlja a nyomtatott hirdetési formákat.

Mennyire tudtátok a gyakorlatban is alkalmazni azt, amit a képzés során megtanultatok?

Teljes mértékben tudtuk alkalmazni. Természetesen időközben jöttek elő olyan gyakorlati kérdések, amikhez a Beck & Partners munkatársainak tapasztalataira volt szükségünk. A tréning szerencsére magába foglalja az után-követést is, így bármikor megkereshettük őket telefonon, ha problémába ütköztünk. Nagyon segítőkészek voltak, mindig időben kaptam megfelelő információt. Óriási tapasztalattal rendelkeznek, ezért számukra sok új kérdéssel nem tudtam előállni, azonnal jött rá a megoldás.

A coaching óta, hogy érzed, mi változott?

A tavalyi évben, a nyári diákmunka toborzás pikk-pakk elkészült és két nap alatt betöltötték a diákok a nyári munkanapokat. Ez nagyban megkönnyítette itt cégen belül több kolléga munkáját, mert a nyári szabadságolások megindulhattak és a főállású dolgozóink is előre tervezetten tudták a szabadságukat kivenni, ezáltal elégedettebbé váltak ők is.

Kiknek, és miért ajánlanád ezt a fajta tréninget?

Egyszerűen azoknak, akik nem tudnak hatékonyan toborozni, akiknél felmerül bármilyen probléma. Mindig jó megoldást kaptam a gondjaimra, rengeteg időt tudtam megspórolni és hirdetéseink során nem éreztem, hogy zsákutcában kóválygok. Szeretném ezúton is megköszönni a Beck & Partners – Karrierszerviz csapatának a sok közös munkát és jó tanácsot!

A Recruitment Coaching szolgáltatásról bővebben itt tájékozódhat:
https://karrierszerviz.hu/recruitment-coaching/
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Idegenrendészeti törvény: első tapasztalatok - szakmai tájékoztató reggelit szervez az Expat Center

Megjelent az új idegenrendészeti törvény végrehajtási rendelete, újra be lehet nyújtani tartózkodási engedély iránti kérelmeket az Országos... Teljes cikk

Munkaerőpiaci fordulatok: Innováció és alkalmazkodás a HR-ben

A vállalatoknak 2024-ben is nagy kihívásokkal kell szembenézniük a munkaerőtoborzás, valamint munkaerőmegtartás tekintetében, hiszen a... Teljes cikk

A legdrágább munkakör a betöltetlen munkakör. De mennyi az annyi?

Minden betöltetlen kulcspozíció veszteségforrás, mert jelentős termeléskieséssel jár, a meglévő állományra nehezedő többletterhelés okozta... Teljes cikk