Megjelent: 5 éve

Egymilliós jutalék egyetlen match-ért

A munkaerőpiac keresleti és kínálati oldalát összehozó platform felhasználói, a MatchMakerek - szabadúszó recruiterek - egyre többen vannak. Az elmúlt hónapokban több mint 1500 sikeres elhelyezésre több millió forint jutalék vándorolt a fejvadászok zsebébe. Most egy sikeres match akár egymillió forintot is érhet - írja sajtóközleményében a Talentuno.

images

A recruitment Uber-eként működő Talentuno-n a felhasználók saját kapcsolati hálójukat felhasználva jelölteket állítanak az akár több százezer forintos jutalékokkal kecsegtető pozíciókra. Sőt, van olyan nyitott állás is a rendszerben, ahol sikeres elhelyezés esetén a MatchMaker egymillió forintot zsebelhet be.

Magyarországon és Lengyelországban már 9000 MatchMaker gyűjti a jutalékokat.

„A Talentuno MatchMaker-ei a jelöltek felkutatásával teremtenek igazán nagy értéket. Figyelemmel lehet kísérni az álláshirdetéseket, és természeten be lehet állítani, hogy melyik típusúak érdekelnek a leginkább. Ez alapján olyan állásokról kapsz értesítéseket, melyekre a legnagyobb eséllyel tudsz jelöltet ajánlani - magyarázza a rendszer működését Kelliár Zsolt, a Talentuno alapítója és CEO-ja.

Egyes nyitott ügyfélszolgálati pozíciókhoz pedig tényleg nem kell más, mint nyelvtudás, de már egy senior könyvelő ismerőssel is több százezer forintot zsebelhet be a sikeres jelöltet beajánló MatchMaker!
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hibázik az AI alapú toborzás is - könnyen kerülhetnek süllyesztőbe a legjobb jelöltek

A mesterséges intelligencia (AI) alapú toborzási szoftverek miatt sok potenciális jelölt is kieshet a rostán a kiválasztás folyamata során. Sok... Teljes cikk

Ezért fontos, hogy a toborzó kommunikáció ne csak a fiataloknak, hanem szüleiknek is szóljon

A cégeknek érdemes részt venni a duális képzésben, hiszen a tanulók jelentős része a duális képzőhelyén szereti meg igazán a szakmáját és... Teljes cikk

Miért fukarkodnak a munkáltatók az állásinterjún adott visszajelzésekkel?

Jó ötlet-e az állásinterjú végén megkérdeznie a pályázónak, hogy milyennek látták a teljesítményét, milyenek az esélyei? Jogában áll-e... Teljes cikk