Megjelent: 17 éve

Kevesebbe kerülhet jövőre a béren kívüli juttatás

Az idén már nem érdemes olyan természetbeni juttatásban részesíteni a dolgozókat, amelyik nem tartozik adómentes körbe, ekkor ugyanis 29 százalékos társadalombiztosítási és 3 százalékos munkaadói járulékot, valamint 54 százalékos személyi jövedelemadót kell fizetni utánuk - figyelmeztet a Napi Gazdaság.

images

Ezzel együtt érdemes észben tartani azt is, hogy a kis adók összevonása miatt jövőre 3 százalékkal alacsonyabb lehet az ilyen jellegű juttatások terhe, mivel az új 5,5, százalékos járulékot nem kell megfizetni, nyilatkozta Boncsér Katalin, a KPMG adómenedzsere a Napi Gazdaságnak.

Változás várható a személyi jövedelemadó természetbeni juttatásokra vonatkozó szabályaiban is, a tervezet szerint ugyanis januártól nem tartozna az adómentes kategóriába az üzletpolitikai célból, bárkinek azonos feltételekkel és módon juttatott termék vagy szolgáltatás, így a termékhez csomagolt plüssállat vagy a termékismertetővel együtt adott toll, hamutartó vagy egyéb apró ajándék után is meg kellene fizetni az 54 százalék szja-t és a 11 százalékos egészségügyi hozzájárulást. Ezzel szemben viszont továbbra is adómentesen lehet majd adni az üzletpolitikai célú árengedményt, visszatérítést, termékismertető mintát, már amennyiben azt az üzleti forgalom növelése, illetve termékismertetés céljából adják. A PricewaterhouseCoopers igazgatója, Horváthné Szabó Bea úgy véli, a cégek az ár részeként tekintenek a termékekhez csomagolt ajándékokra, éppen ezért kérdés, hogy az egyéb, a vásárláshoz közvetlenül nem köthető, reklámcélú akciókat hogyan lehet majd adómentes juttatásnak minősíteni.

A pénzügyi tárca honlapján közzétett adócsomag szerint megszűnne a tízezer forintot meg nem haladó értékű üzleti ajándékokra vonatkozó adómentesség is, bár a szakértőknél lévő jogszabálytervezet újabb változatában ez a passzus már nem szerepel, így feltehetően e csekély értékű ajándékok után továbbra sem kell majd adózni. Visszatáncolt a minisztérium az utalványokkal kapcsolatban tervezett szigorításoktól is, a kifizetőnek ugyanis nem kell majd számlán zárolnia a szétosztott utalványok értékét. Szűkül viszont az utalvány formájában nyújtott juttatás fogalma, kikerül a körből a készpénz-helyettesítő fizetőeszköz. Boncsér szerint ez nehéz helyzetbe hozhat olyan cégeket, amelyek elektronikus kártya formájában adnak valamilyen juttatást (pl. helyi menzán levásárolható összeget) munkatársaiknak.

A törvénytervezet szerencsére nem tartalmaz jelentős módosítást az adómentes természetbeni juttatások terén, így a társaságok számottevő részét tulajdonképpen alig fogja érinteni - sőt, még pozitív hozadéka is lesz, például a jövő évtől adómentes természetbeni juttatásnak minősülhet a nyugdíjas munkavállaló számára juttatott helyi utazási bérlet is - olvasható a Napi Gazdaságban.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Melyek a legnagyobb egészségpénztárak?

Három nagy szereplő határozza meg az egészségpénztárak piacát. A tavalyi évben mind taglétszámban, mind vagyonban nőtt a piac. Kik a nagy... Teljes cikk

Juttatási keret 2024-ben

Már 2022-ben látszott, hogy a 2019 óta tartó juttatási keret csökkenésének trendje megfordult. Az éves keretösszeg 2024-re is további növekedést... Teljes cikk

Cafeteria Kisokos 2024

Fata László cafeteria-tanácsadó összefoglalója arról, milyen juttatásokat, hogyan, milyen feltételekkel adhat a munkaadó 2024-ben. Teljes cikk