kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Burnout: Németországban már betegségnek nyilvánították

Uniós kutatások bizonyították, hogy egy-egy határidős munka utáni 24 órában a szívroham esélye hatszorosára növekszik. Németországban már bírósági ítélet is született arról, hogy a kiégés-szindróma munkaképtelenséget okoz, ezért a biztosítóknak ilyen esetben is fizetniük kell a biztosított után - írja a Népszabadság.

Az unióban jó ideje folynak olyan kutatások, amelyek a szellemi túlterhelés következtében kialakult betegségeket vizsgálják. Kimutatták, hogy a fokozott szorongás már rövid távon is egészségkárosító lehet, ami kezdetben gyomor-, illetve nyombélfekélyben, magas vérnyomásban, cukorbajban vagy lelki betegségekben mutatkozik meg, hosszabb távon, pedig rosszindulatú daganatok, szívinfarktus kialakulásához vezethet.

Németországban már hivatalosan betegségnek nyilvánították a kiégés-szindrómát, amelyet a teljes kimerültség jelez. Ez nem csak a menedzsereket érinti, hiszen minden hatodik német szenved tőle. Legfőbb tünete a folyamatos érzelmi megterhelés, stressz nyomán fellépő fizikai, érzelmi és mentális kimerülés. Az érintettet a reménytelenség érzése fogja el, valamint úgy érzi, elvesztette céljait, ideáljait, és negatívan áll önmagához, munkájához, illetve a körülötte lévő emberekhez.

A kiégés okaként pszichológusok három dolgot említenek: a stresszt, a motiváció illetve a sikerélmény hiányát és a munkahelyen megromlott kapcsolatokat - áll a Népszabadság cikkében.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek