kapubanner for mobile
Megjelent: 4 éve

Zuhanásból esésbe váltott az amerikai munkaerőpiac

A szakértők által vártnál jóval kisebb mértékben csökkent a foglalkoztatás az amerikai magánszektorban májusban.

images

Az ADP munkaügyiadat-feldolgozó intézet közlése szerint az Egyesült Államokban májusban 2 millió 760 ezerrel csökkent a magánszektor nem mezőgazdasági ágazataiban foglalkoztatottak száma. Piaci elemzők korábban lényegesen nagyobb, 9 milliós csökkenésre számítottak.

Az áprilisi adatot így a 20 millió 236 ezres esésről 19 millió 557 ezres csökkenésre korrigálta az ADP.

Az Egyesült Államokban március közepétől kezdtek el igazán szigorú intézkedéseket bevezetni a koronavírus-járvány megfékezésének érdekében, ennek hatására jókora elbocsátási hullám indult.

Az amerikai munkaügyi minisztérium statisztikai hivatala pénteken közli a gazdaság egészére vonatkozó májusi munkaerőpiaci adatait. Elemzők 8 milliós esést várnak a foglalkoztatás területén az áprilisi 20 millió 537 ezres csökkenés után.

Ugyancsak pénteken hozzák nyilvánosságra a májusi amerikai munkanélküliségi adatot is. Szakértők szerint a ráta 19,8 százalékra ugrott az áprilisi 14,7 százalékról. Márciusban még csupán 4,4 százalékon állt ez a mutató.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk?

A KSH szerint 2004 és 2023 közt közel 824 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami 21%-os bővülést jelent. A növekmény nagy részét a... Teljes cikk

A foglalkoztatottak és munkanélküliek száma is nőtt februárban

2024 februárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezerrel, 4 millió 723 ezerre nőtt. A... Teljes cikk

Nőnapi cikkcsokor a HR Portáltól - így fest a nők helyzete a munka világában 2024-ben

Nőnap alkalmából csokorba gyűjtöttük a dolgozó nők helyzetét taglaló legfrissebb cikkeket. Mekkora a bérszakadék, mely országokban mélyül és... Teljes cikk