Megjelent: 19 éve

Hétfőtől igényelhető a START-kártya

A pályakezdő fiatalok október 3-ától igényelhetik a START-kártyát, a lakóhelyük szerint illetékes adóigazgatóságon. A kártyával rendelkező pályakezdők munkáltatói két évig járulékkedvezményt kapnak és nem kell fizetniük tételes egészségügyi hozzájárulást sem.A START program két éves időtartama alatt azoknak a pályakezdőknek kíván nagyobb esélyt biztosítani a munkavállalásra, akiknek eddig még nem sikerült állást találniuk és először helyezkednek el, vagy ösztöndíjasként kezdik pályájukat - tájékoztat az APEH honlapján.Jogosultsági feltételekA kártyát az a pályakezdő fiatal igényelheti, aki:a 25. életévét, felsőfokú végzettség a 30. életévét még nem töltötte be, tanulmányait befejezte vagy megszakította, és először létesít foglalkoztatásra irányuló jogviszonyt, vagy ösztöndíjas foglalkoztatási jogviszonyt. Nem akadálya a kártya kiváltásának, ha valaki az iskolai szünetben már dolgozott, vagy a tanulói, illetve hallgatói jogviszony megszűnése után átmenetileg alkalmi munkavállalói könyvvel helyezkedett el. Az a fiatal is jogosult a kártyára, aki 2005. január 1. és október 3. között pályakezdőként vállalt munkát.A kártya kiváltásaA pályakezdő fiatal az adóazonosító jelét tartalmazó adóigazolvány mellé kiegészítő igazolványként igényelheti a kártyát a lakóhelye (tartózkodási helye)szerint illetékes APEH igazgatóságnál. Amennyiben olyan külföldi állampolgár igényli a kártyát, aki nem rendelkezik magyarországi lakóhellyel, vagy tartózkodási hellyel, az APEH Észak-budapesti Igazgatóságá az illetékes. A SART-kártya egyszer váltható ki, maximum két évig érvényes, és az érvényességi időn belül új kártya csak akkor igényelhető, ha a régi elveszett vagy megrongálódott, vagy tulajdonosának megváltozott a neve. A kártya egyben az ellenőrzés alapjául is szolgál, ezért azt a fiatalnak munkába álláskor át kell adnia a munkáltatónak. Az igényléshez a 0534/START jelű nyomtatványt kell kitölteni, amely ingyenesen beszerezhető az APEH igazgatóságokon, és APEH honlapjáról is letölthető. Mellékelten csatolni kell a felsőfokú végzettséget bizonyító oklevél (diploma) másolatát - külföldön szerzett diploma esetén a honosított diploma és a honosítást illetve elismerést igazoló határozat hiteles másolatát. A kitöltött nyomtatványt postán is fel lehet adni, nem kell feltétlenül személyesen sorba állni az adóhatóságnál.A kártya első kiállítása ingyenes, ezt követően azonban díjat kell fizetni. Amennyiben azonban a munkáltató hibájából kell új kártyát igényelni, annak költségeit a munkáltató viseli. A START-kártya elvesztését, megsemmisülését a kártya tulajdonosa köteles haladéktalanul, de legkésőbb az elvesztés, megsemmisülés tudomására jutásától számított három munkanapon belül bejelenteni az adóhatóságnáli. Tekintettel arra, hogy a kártya főszabály szerint a kiállítás keltétől számított két évig érvényes, célszerű a fiataloknak először munkáltatót találniuk, és csak a munkahely biztos ígéretének birtokában kiváltani a START-kártyát, arra azonban figyelniük kell, hogy a kártya kiváltása megelőzze a munkába állás napját.Munkáltatói kedvezményekA kártyával rendelkező pályakezdő munkavállalóval létesített munkaviszonyokra a hatályos szabályozásnál kedvezőbb járulékkedvezmények vonatkoznak: a munkáltatónak egyrészt nem kell fizetnie a tételes egészségügyi hozzájárulást, másrészt a 3 százalék munkaadói járulék és a 29 százalék társadalombiztosítási járulék együttes összege helyett a foglalkoztatás első évében a bruttó munkabér 15 százalékának, második évében 25 százalékának megfelelő járulékot kell fizetnie összesen. A kedvezményt a minimálbér másfélszereséig, felsőfokú végzettségű alkalmazottnál pedig annak kétszereséig érvényesítheti a foglalkoztató. A startkártya érvényességi ideje alatt a fiatal több munkaadónál is dolgozhat, azaz több cég is érvényesítheti a járulékkedvezményt, a munkaviszony határozott és határozatlan időre is létrejöhet.Átmeneti szabályokAmennyiben a jogszabályi feltételeknek egyébként megfelelő fiatal 2005-ben, de még október 1-je előtt létesített munkaviszonyt, munkáltatója az addig hatályos szabályok szerint igényelhet támogatást utána. Eszerint az a munkáltató részesülhet járulékkedvezményben, aki a pályakezdő munkavállalót legalább 9 hónapig foglalkoztatja, s a támogatás lejártát követően is legalább 3 havi továbbfoglalkoztatást vállal. További feltétel, hogy legalább 4 órás részmunkaidőben dolgozzon a munkavállaló.A munkáltató által fizetendő társadalombiztosítási járulék 50 százalékát vállalja át az állam kilenc hónapig, de csak 90 000 forintos bruttó átlagkereset figyelembevételével. Ez azt jelenti, hogy amennyiben ennél magasabb a pályakezdő fizetése, akkor az e fölötti rész után a teljes társadalombiztosítási járulékot fizetnie kell a munkáltatónak. Fontos kitétel, hogy a járulékot utólag, egyösszegben fizeti vissza az APEH, amennyiben a munkáltató igazolja a kilenc hónapos folyamatos foglalkoztatást. Az október 1-jétől hatályos szabályozás lehetővé teszi, hogy a 9 hónap lejártával a 3 havi továbbfoglalkoztatás idejére a munkáltató igénybe vegye a SART-kártya által nyújtott járulékkedvezményt is.A START-programban résztvevőkről a foglalkoztató a tárgyhónapot követő hónap 15-éig a K81-es nyomtatvány kitöltésével köteles az adóhatóságnak adatot szolgáltatni.[origo]
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk