Megjelent: 17 éve

A bevallott bér dupláját keresik a szakmunkások

Szakmunkásként a hivatalos statisztika alapján havi bruttó 80-140 ezer forint között lehet keresni, ám a papíron bevallott fizetés és a valós bér között a legtöbb esetben nagy a különbség. A hivatalos állami bérstatisztikát és a piaci béreket vetettük össze. A legtöbb pozíciónál az eltérés kétszeres.

Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat szakmánkénti kereseti adatai szerint kőművesként bruttó 83 ezer forint kapható hónap végén, a Manpower munkaerő-közvetítő statisztikája ezzel szemben bruttó 250-300 ezer forintos fizetésről árulkodik. Egy általunk megkérdezett pesti építési vállalkozó bruttó 150 ezer forintért foglalkoztatja embereit.

Klímásként nyáron nettó 200 ezer
A szellőző- és klímaberendezések szerelésére specializálódott szakmunkások bruttó 107 200 forintot keresnek. A Manpower adatai szerint viszont inkább a bruttó 250-280 ezer forintos sáv felel meg a valóságnak. A klímásként dolgozó 38 éves József kérdésünkre elmondta: munkájuk nyári főszezonjában, napi 14 órás munkával nettó 180-200 ezer forintos havi kereset realizálható (ez már bruttó 300-350 ezer forint), ám a szezonon kívül hébe-hóba akad csak munka - az ínséges időket a munkáltató havi átlag nettó 100 ezres alapfizetéssel kompenzálja.

Ács és asztalos: bruttó 200 ezer körül
Hivatalosan a villanyszerelők 131 600, a víz, gázszerelők és fűtésszerelők átlagosan 124 ezer forintot keresnek havonta.
A Manpower számai itt is magasabbak (bruttó 200-250 ezer). Egy újságban megjelent álláshirdetésben víz, -gáz,- fűtésszerelési szaktudással felvértezett épületgépészeket toboroztak. Mint megtudtuk nettó 150 ezer forintra lehet számítani.

Kirívó a különbség az ácsok hivatalos bére (104 ezer forint) és a munkaerőközvetítő adata (200 ezer) között. Az asztalosoknál (91 ezer illetve 180 ezer forint) szintén nagy a kontraszt.

CNC marós: nettó 300 ezer is reális lehet
Ugyan a CNC marósok béréről nem találtunk hivatalos állami adatot, a legjobban megfizetett szakmunkások közé tartoznak. A Manpower adatai alapján havi bruttó 300-350 ezer forint üti a szakember markát, ám a szakmában dolgozó huszonéves István úgy tudja: a legjobbak számára 3-4 éves szakmai gyakorlattal, rátermettséggel és jó önérvényesítési készséggel nettóban sem elérhetetlen ez az összeg.

Kozmetikázzák a bért a kozmetikusok
Az ÁFSZ számai a szépségiparban dolgozóknál szintén alacsonyak. 2006-ban a fodrászok havi bruttó 85 700, a kozmetikusok 75 ezer, míg a manikűrrel-pedikűrrel foglalkozók, a műkörömépítők 69 ezer forintot kerestek.
A valóságban ennél jóval többet keresnek. "Fodrászként 2-3 éves szakmai gyakorlattal, kialakult, vendégkörrel, a vállalkozói lét fenntartásával járó költségek és a 60 ezer forintos havi székbérlet kitermelése mellett nettó 120-150 ezer forint akár napi 6 órás munkával megkereshető"- állítja Anett, egy pesti szépségszalon tulajdonosnője.

"Műkörmösként havonta - szalontól, gyakorlattól, tapasztalattól és vendégkörtől függően nettó 80-150 ezer forintot lehet keresni" - összegezte tapasztalatait a szakmában dolgozó 24 éves Orsolya.


Takács Gabriella

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk

Logisztika, beszerzés - mutatjuk, hogy alakulnak a fizetések és a nemek közötti bérszakadék

A széles értelemben vett – a logisztikát és a beszerzést is magában foglaló – ellátásilánc-menedzsment területén dolgozók az előző évekhez... Teljes cikk

SZJA 2024

Minden a személyi jövedelemadóról. Áttekintettük, hogy idén meddig kell benyújtani az szja-bevallásunkat, kiknek, mennyit vonnak, milyen... Teljes cikk