Megjelent: 17 éve

Tanfolyamtámogatás 350 ezer forint értékben

Az elbocsátott köztisztviselők 300-350 ezer forintos képzési támogatást kaphatnak a Munkaerőpiaci Alap keretéből. Tavaly július óta közel százan vették igénybe, azonban nem egyszerű ehhez hozzájutni. Cégvezetői szándéknyilatkozatot kell szerezni a jövőbeli alkalmazás lehetőségéről, amit az ismeretlenségből érkezve nem könnyű kicsikarni.

"Amennyiben központi közigazgatási szervnél, minisztériumnál dolgozott az elbocsátott köztisztviselő, fejenként maximum 350 ezer, míg a megyei vagy a helyi közigazgatási szervektől leépített kolléga 300 ezer forintos képzési támogatást kaphat "- tudtuk meg Mátrainé Bartus Évától, a Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ 1. számú Regionális Kirendeltség igazgatójától. 2006. júliusa óta 98 fő számára ítélt meg képzési támogatást a Fővárosi Munkaügyi Központ jogutódja.

Munkáltatói indokra is szükség van
A képzési támogatás megítélésének valós, írásban rögzített munkáltatói szándékon kell alapulnia - a leendő munkáltatónak meg kell indokolnia, miért, milyen munkakör ellátásához szükséges a választott képzés.

Cégvezetőtől szándéknyilatkozat
Első hallásra nem tűnik életszerűnek, hogy az egykori közszférások cégvezetőknél kilincselnek és szándéknyilatkozatot kérnek: "Kérem, írja alá, hogy javítanom kell az angoltudásomat, hogy felvegyenek önökhöz, és akkor járhatok angoltanfolyamra." Az írásos nyilatkozat ugyan nem jelent kötelezettségvállalást az alkalmazásra, ám nem egyszerű ismeretlenül ilyet kicsikarni egy olyan munkaadótól, aki nem ismer bennünket.

Egy évnél nem hosszabb, akkreditált képzések
A képzések közül csak az egy évnél nem hosszabb, államilag akkreditált, OKJ -s képzések és az államilag elismert nyelvvizsgák megszerzésére irányuló nyelvtanfolyamok támogathatóak. Kivételes esetekben állami akkreditációval nem rendelkező képzés is finanszírozható, ám ehhez nyomós munkáltatói érvekre van szükség. A keretből a fejenként adható támogatásnál magasabb összegű képzés, tanfolyam is támogatható: ám a különbözetet mindenkinek magának kell fizetnie. A választott tanfolyamnak legkésőbb 2008. december 31-ig be kell fejeződnie.

Egy főnek egy képzés adható
A szakember azt is világossá tette: fejenként kizárólag egy képzés támogatható - akadt ugyanis olyan "ex-közszolga", aki azonnal három képzésre szeretett volna támogatást kérni, mondván "úgyis belefér a keretbe."

Mátrainé Bartus Éva arról tájékoztatott: az elbocsátottak többsége egyáltalán nem készül radikális pályamódosításra - inkább angol nyelvtanfolyamban, pályázatírói képzésben gondolkodva keresik a továbblépés lehetőségét - ezekre a mintegy 100 igénylőből közel 50-en jelentkeztek. A vállalkozóvá válás iránt viszont csekély az érdeklődés - a szükséges ismeretek megszerzését célzó képzésre mindössze ketten kértek támogatást.

Legalább 100 ezerbe kerül a nyelvtanfolyam
A pályamódosításra kényszerülő köztisztviselők esélyeinek latolgatásakor bepillantottunk a szóba jöhető tanfolyamok árlistáiba is. Az abszolút kezdő szintről középfokú nyelvvizsgára felkészítő, angol, német vagy francia szuper intenzív nyelvtanfolyamok ára igen széles skálán mozog - "fapados" árfekvésben, 6-12 másik nyelvet tanulni vágyóval már 120 ezer forintért 400 órás tanfolyamhoz lehet jutni - de ez a ritkább eset.

Minőségi intenzív kurzusok: minimum 200 ezerért
Az alacsonyabb csoportlétszámot garantáló, hatékonyabb koncentrációt lehetővé tévő, esetenként anyanyelvi tanárokat biztosító nyelvtanfolyamok ára ennél jóval borsosabb: itt már átlagosan 180-320 ezer forint között mozog a szuperintenzív kurzusok ára. A vidéken élők a fenti tarifáknál átlagosan 20 százalékkal olcsóbban juthatnak nyelvi képzésekhez.

Pályázatírói képzések: 50-től akár 300 ezerig
Az elbocsátott köztisztviselők másik favoritja a pályázatíró képzés, ám a kínált tanfolyamok skálája ugyancsak széles: a 4-10 napos, érettségivel már elvégezhető képzések ára átlagosan 50 ezer forintról indul. Akad hét hetes, heti egy napos pályázatírói képzés 90 ezerért, ám a szakértői ismeretekkel is kombinált, minősített pályázatírói végzettségért akár 300 ezer forintot is elkérhet a képző intézmény.

A Képzési támogatások kérelmét a köztisztviselők elhelyezkedését segítő szolgáltató centrumban lehet benyújtani Budapesten a Szeszgyár utcában.


Takács Gabriella

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk