Megjelent: 19 éve

Új adótörvény: az étkezési hozzájárulást növelik, de többet nem

A jövőre kitűzött adó-módosítások tekintetében nem túl boldog az MSZOSZ. A szakszervezetek által javasolt módosítások közül ugyanis szinte nincs olyan, ami teljes mértékben érvényesülne a kormány által elkészített tervezetben.

Az MSZOSZ több tervezetet is benyújtott arra vonatkozóan, hogy milyen adóügyi módosításokat kéne a jövő év folyamán eszközölni. Ebből azonban kevés valósult meg.

Ilyen a munkáltatói juttatások közül az iskolakezdési támogatás adómentes részének 15 ezerről 20 ezerre növelése is, amit csupán 17 ezerre korrigált a jövő évi adótörvény-tervezet.

További kezdeményezésként szerepelt az adómentesen adható ajándékra vonatkozó módosító indítvány (a jelenlegi évi 3 alkalom összevonásának lehetősége oly módon, hogy azt összevontan, egy összegben lehessen kifizetni), amit szintén nem sikerült teljes mértékben megvalósítani a jövő évi adótörvényben. A módosított szja-törvény szerint ugyanis az adómentességi-jogszabályi korlát a minimálbér 10 %-át teszi adómentessé, tehát az 5700 forintot meg nem haladó részben állapították meg annak mértékét. Ezen felül a törvény lehetővé teszi a termék, szolgáltatás és az ezekre kiadott utalvány ajándékozását is, melyet adómentes juttatás formájában ún. -csekély értékű ajándékként- kell nyilvántartania a munkáltatónak.

Némi előrelépés történt a szakszervezetek azon kezdeményezésében, hogy az üdülési kedvezményt a közeli hozzátartozókra is kiterjesszék - ezt sikeresen beiktatták a jövő évi módosítások közé.

Részben sikeres volt az MSZOSZ étkezési hozzájárulásra vonatkozó javaslata is, ami -bár nem a szakszervezetek által megadott mértékben, de- növeli az eddigi adómentes értékhatárokat. E szerint januártól a melegétkeztetésre vonatkozó adómentes értékhatár az eddigi 6000-ről 7500 forintra emelkedik, míg a hidegétkeztetés 3500-ról 4000-re. Az elmúlt hetekben a módosított értékhatárok kapcsán az MSZOSZ további emelést kezdeményezett: e szerint a hidegétkeztetést 5000-re, a melegétkeztetés értékhatárát pedig 10000-re növelnék - ennek a további módosításnak azonban az eddigi korrigált összegeket is figyelembe véve csekély a lehetősége.



A Napi Gazdaság jelentése nyomán
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek