kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Így üzen a test, hogy sok a munkahelyi stressz

A folyamatos, tartós stresszhatás nemcsak az elszenvedőjének hangulatát, munkaképességét befolyásolja, hanem testi tüneteket is kiválthat. A legtöbb feszültség a munkahelyen éri az embereket, így ennek egészségre tett hatásával külön is számolni kell.


Munka közben stresszt jelenthet a túl sok, erőn felül vállalt munka, a nem megfelelő munkakörülmények, a lekezelő, rossz bánásmód, a méltánytalan helyzetek, a bizonytalanság, a munkanélküliségtől való félelem, a rossz munkahelyi kapcsolatok. A munkaadóknak azért érdemes a stresszfaktorral foglalkozni, forrásait feltárni és a lehetőség szerint csökkenteni, mert a stressz közvetlen összefüggésben van a munkavállalóik jólétével, elégedettségével, egészségi állapotával, ami pedig meghatározza a cég sikerét, eredményességét is.

A hosszútávú stresszhatás következményei

A tartós stressz kimerüléshez, alvászavarokhoz, krónikus fáradtsághoz vezet, csökken az érintett koncentráló készsége, teljesítménye. A szervezet egészére hatással van, szinte nincs olyan szervünk, amelyiket ne tudná megbetegíteni. A stressz hatására az izmok megfeszülnek, mintegy ősi, ösztönös védelmi reakcióként egy esetleges sérülés vagy fájdalom kivédésére. A hosszan, görcsösen összehúzódott izmok miatt váll-, nyak- és hátfájdalmak, tenziós, illetve migrénes fejfájás léphet fel. A légzőizmokat is érintheti, ami súlyosbíthatja az asztma vagy más tüdőbetegség tüneteit és hiperventillációt, ún. túllégzést is kiválthat. A stresszhormonok miatt gyorsul a szívverés, szapora lesz a pulzus, az erek kitágulnak.

A krónikus stressz magas vérnyomáshoz, szívinfarktushoz illetve stroke-hoz is vezethet. A mellékvesékben fokozódik a kortizol és az adrenalin termelése, ezek hatására a máj több glükózt állít elő, ami emeli a vércukorszintet, így hosszabb távon elősegíti a cukorbetegség kialakulását is. A stressz hatására az emésztőrendszer is sérülékenyebb lesz, émelygés, hányinger, hányás, a gyomorsav túltermelődése, nyelőcső felmaródás, reflux, gyomor- és bélrendszeri fekélyek, ürítési zavarok, visszatérő székrekedés, hasmenés is kialakulhat. A krónikus stressz befolyásolja a nemi hormonok termelődését is, így zavart okozhat a reproduktív működésben mindkét nemnél, csökkentheti a nemi vágyat is, a férfiaknál merevedési zavart, nőknél menstruációs gondokat is okozhat, súlyosbítja a klimaxos panaszokat.

Mit tehet a munkaadó?

A munkaadónak oda kell figyelnie a munkavállalói munkakörülményeire, a munka- és a pihenőidejük arányára, a regenerálódásuk lehetőségeire. Lehetővé kell tennie, hogy elválaszthassák a munkájukat és a szabadidejüket, magánéletüket, ne kelljen otthon is céges ügyekkel, például emailekkel foglalkozniuk. Stresszoldó hatású, ha a dolgozók biztonságban érzik magukat, ha korrekt és közvetlen a munkahelyi kommunikáció, ha a problémáikat megbeszélhetik egymással és munkaadóikkal, ha érezhetik, hogy a cégvezetés figyel rájuk, támogatja testi-lelki egészségük fenntartását. Szabadidős programok szervezésével, rendszeres edzési, sportolási, regenerálódási lehetőségek biztosításával, vállalati egészségügyi szűrőprogramok és az üzemorvosi ellátás biztosításával a cég sokat tehet a munkavállalóikért, segítheti stresszkezelésüket.

Mit tehet a munkavállaló?

Fontos, hogy felismerje, hogy mely munkahelyi tényezők okoznak feszültséget, panaszait, romló eredményeit mi okozza. Ez alapján az életmódjának, napi időbeosztásának tudatos átgondolásával: elegendő pihenés biztosításával, alvásjavítással, rendszeres feszültségoldó mozgással, örömszerző, sikerélményt nyújtó hobbitevékenységek (kirándulás, sport stb.) végzésével, valamelyik bevált stresszoldó technika (jóga, meditáció stb.) elsajátításával és alkalmazásával tehet a legtöbbet, illetve kérhet szaksegítséget is.

A cikk a Budai Egészségközpont szakértőinek közreműködésével készült.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Honnan tudhatjuk, hogy már nem egészséges az, amennyit dolgozunk?

"Ha elfelejtjük, hogy kell feltöltődni. Elfelejtjük, hogy az este nem arra való, hogy hazavigyük a munkát és otthon folytassuk, hanem arra, hogy... Teljes cikk

Hogyan támogassuk a stresszel küzdő kollégát? - Ezt tanácsolja a mentálhigiénés szakértő

Egy friss felmérés szerint az Egyesült Királyság tízből kilenc dolgozó érzett magas vagy extrém mértékű nyomást és stresszt az elmúlt egy... Teljes cikk

Rekordmennyiségű ember hagyja el hosszan tartó betegség miatt a munkahelyét

Egy jelentés szerint az 1990-es évek óta most emelkedett az eddigi legmagasabb szintre a munkaerőpiacot hosszú távú betegség miatt elhagyó emberek... Teljes cikk