Megjelent: 16 éve

A távmunka megöli a munkahelyi kapcsolatokat

Habár a briteket társaságkedvelő embereknek ismeri a világ, négyből három brit nem szeret a kollégáival szórakozni munkaidő után, állítja egy tanulmány. A rugalmas munkaidő és a távmunka miatt az embereknek egyre kevesebb ideje jut a munkahelyi szocializációra.

A Monster legutóbbi felmérése szerint a munkavállalók 75 százaléka nem, vagy csak ritkán szokott munkaidőn kívül a kollégáival szórakozni. A megkérdezett alkalmazottak 39 százaléka ritkán, 36 százaléka soha nem kollégáival vezeti le a napi fáradalmakat. Mindössze nyolc százalék szokott kéthetente munkatársaival szórakozni, írja az Onrec.com.

A tanulmány szerint a rugalmas munkaidő és a távmunka miatt az embereknek egyre kevesebb ideje jut a munkahelyi szocializációra. Becslések szerint Angliában 2012-re 5,5 millióan fognak az irodán kívül dolgozni, ami alapján egyre ritkábban kötődnek majd munkahelyi barátságok.

"Még ha nem is az irodában dolgozunk, nagyon fontos, hogy fejlesszük a kapcsolatokat a munkatársainkkal a napi munkaidőn kívül is. Az irodán kívül közösen eltöltött idő fejleszti a csapatszellemet, ami növeli a hatékonyságot" - mondta el Julian Acquari, a Monster Angliáért és Írországért felelős igazgatója.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jön a 4 napos nyári munkahét a PwC-nél, de később le kell dolgozni

Egy újabb 4 napos munkahét projekt! A PwC Magyarország könyvvizsgálati üzletágának 280 munkatársa hétfőtől csütörtökig fog dolgozni a három... Teljes cikk

Home office: működik a hibrid munkavégzés?

Magyarországon az atipikus munkavégzés aránya mindig is alacsony volt, alacsony arányszámok jellemezték a távmunkát és a home office-t. Aztán jött... Teljes cikk

Kevesebb stressz, alacsony vérnyomás, több nasi és alkohol - így áll a távmunka mérlege

Az otthoni munkavégzés lehetővé teszi, hogy az emberek egészségesebben étkezzenek, kevésbé érezzék magukat stresszesnek és alacsonyabb legyen a... Teljes cikk