Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 5 éve

Tájékoztatást kapnak a cégek arról, hogyan spórolhatnak a kiva-val

A napokban kapja meg a személyes tájékoztatást az a mintegy 80 ezer vállalkozás, amely a kisvállalati adó (kiva) választásával a becsült számítások alapján legalább tíz százaléknyi közterhet spórolna jövőre - írja az MTI.

A kiva jelentős adócsökkentést jelent a kisvállalkozások számára a korábbi adózási formákhoz képest, csak idén már több mint 35 milliárd forintot spóroltak meg a vállalkozások.

A napokban az Ügyfélkapun keresztül mintegy 80 ezren kapnak tájékoztatást az adóhivataltól arról, hogy jövőre megéri a kivát választani, a Pénzügyminisztérium szakértői által megállapított módszer alapjául a korábbi évek beszámolói, bevallásai szolgálnak. Így nem kizárt, hogy az idei vagy a jövő évre várható eredmények, esetleges beruházási-, foglalkoztatás-bővítési tervek alapján jóval több olyan cég van, amelyiknek megérné a váltás - tette hozzá az államtitkár. A próbaszámításokat éppen ezért minden cégnek érdemes elvégezni, hiszen a megfelelő adózási mód kiválasztásával rengeteg pénz spórolható meg törvényi keretek között. A döntésben segít a Pénzügyminisztérium kiva-kalkulátora - jegyezte meg.

Izer Norbert a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára elmondta, hogy a kedvezményes adófajták közül a kisadózók tételes adója (kata) a legnépszerűbb, majdnem minden negyedik vállalkozó így teljesíti közteher-fizetési kötelezettségét. A katások több mint 300 ezres tábora mellett a kivát is 29 ezren választották. Létszámuk 2016-hoz képest megnégyszereződött. "Ráadásul számításaink szerint ez a tendencia folytatódhat, hiszen még mindig több tízezer cégnek érné meg az adónem-váltás" - mondta. A kedden induló kiva-kampány közvetlenül a cégvezetőknek szól. "Azt szeretnénk elérni, hogy a cégek legyen tudatosak adóügyeikben, és válasszák a számukra legkedvezőbb adózási formát" - hangsúlyozta az államtitkár.

Izer Norbert elmondta azt is, hogy 30 ezer cég esetében a korábbi évek bevallási adatain nyugvó számítást is tartalmaz az adóhivatal levele. A rendelkezésre álló bevallási és foglalkoztatási adatok alapján az adóhivatal közli azt is, hogy mennyi közterhet spórolhatna meg a cég, ha számviteli és egyéb adatai pontosan úgy alakulnának 2019-ben, mint 2017-ben. További mintegy 50 ezer cég talál a napokban tájékoztatást a tárhelyén, esetükben azonban a számítás kellően pontos elvégzéséhez szükséges adatok egy része nem állt rendelkezésre. Az adónem választásával ugyanakkor valószínűleg ők is jól járnának, hiszen az elérhető adatok alapján a megtakarítás esetükben is több mint tíz százalékra becsülhető - hangsúlyozta. A pontos köztehercsökkentés összegét ők maguk is kiszámolhatják a Pénzügyminisztérium kiva-kalkulátorával, az adatok bevitelekor a 2019-re vonatkozó döntések (pl. ha nő az alkalmazottak száma vagy a fizetése) mindenképp érdemes figyelembe venni - javasolta az államtitkár.

A kivát azok a legfeljebb 50 munkavállalót alkalmazó vállalkozások választhatják, melyek előző évi bevétele, illetve a mérlegfőösszege nem haladja meg az egymilliárd forintot. A kisvállalati adó alapja személyi jellegű kifizetések és a kifizetett osztalék összege, amelyet csökkent a nettó tőkebevonás is. Az adó mértéke az adóalap 13 százaléka, melynek teljesítésével a cég mentesül a társasági adó, a szociális hozzájárulási adó és a szakképzési hozzájárulás bevallása és megfizetése alól - részletezte a szabályokat Izer Norbert.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk

Logisztika, beszerzés - mutatjuk, hogy alakulnak a fizetések és a nemek közötti bérszakadék

A széles értelemben vett – a logisztikát és a beszerzést is magában foglaló – ellátásilánc-menedzsment területén dolgozók az előző évekhez... Teljes cikk

SZJA 2024

Minden a személyi jövedelemadóról. Áttekintettük, hogy idén meddig kell benyújtani az szja-bevallásunkat, kiknek, mennyit vonnak, milyen... Teljes cikk