kapubanner for mobile
Szerző: Barna Eszter
Megjelent: 4 éve

Új adómentes juttatási lehetőség: közösségi autómegosztás

Az szja törvény szerint adómentes a kifizető (például munkáltató) által biztosított személygépkocsi magánhasználata. A törvény feltételrendszerében nem szerepel, hogy a járművel kizárólag céges ügyet kellene intézni, vagy egyáltalán kellene-e ezt az autót a munkavégzéshez is használni. A közösségi autómegosztás elindulása a cafeteria kínálat színesítésére is új lehetőséget teremtett. Fata László, Cafeteria TREND alapítója, szakértője segít abban eligazodni, hogy hogyan.

images

Az eddig is ismert lehetőség volt, hogy a céges autót magánhasználatra is igénybe lehet venni, aminek következtében nem keletkezik személyi jövedelemadó fizetési kötelezettség.

A munkáltató az elmúlt évekig azonban azoknak tudott személygépkocsi használatot biztosítani, akiknél a költségvetés engedte az autó magasabb (havi, éves) költségeinek térítését, hiszen az autóbérlet vagy lízingdíjak akár a havi több 10- illetve 100 ezer forintos összeget is elérhetik. Ez pedig jóval meghaladta az átlagos munkavállalói juttatási keretet.

Azonban az elmúlt években, elsősorban a fővárosban bővültek a lehetőségek, elindultak a közösségi autómegosztó szolgáltatások, amelyeket akár percalapon is igénybe lehet venni. Így a gépjárművet akár 5-10 ezer forintos összegért is lehet használni, ami azokál a munkavállalóknál is utat nyithat az adómentes személygépkocsi használat juttatás előtt, akiknél egy átlagos cafeteria keretet (2020-ban bruttó 370.000 Ft/év) biztosít a munkáltató. Így náluk is kedvező adózású elem lehet a közösségi gépjárműhasználat cafeteria kínálatuk bővítésére, jelentette ki Fata László a HR Portalnak. Akár 10-15 vagy 20 ezer forintos támogatással színesíthetik a juttatási csomagjukat, hangsúlyozta a szakértő.

Bár a juttatás akár cafeterián kívül is adható lenne az összes munkavállalónak vagy a munkavállalók egy csoportjának, de jellemzően csak egy jól meghatározott munkavállalói kör számára lehet ez értékes. Elsősorban a Budapesten élő, dolgozó, saját kocsival nem rendelkező munkatársak esetében lehet létjogosultsága annak, hogy a cafeteria keretükben kérhessenek ilyen juttatást is. Így cafeterián kívül adva, akkor lehet ez a juttatás értékes a munkavállalók számára, ha egy adott csoportban sok, a fenti feltételeknek megfelelő munkavállaló dolgozik.

Jelenleg, amikor a 2019. év eleji változások után egy szűkebb palettáról válogathatnak a kedvező adózású juttatásokat a munkáltatók, érdemes megvizsgálni ezt az eddig ilyen formában még alig alkalmazott adómentes juttatási lehetőséget, mondja Fata László, a Cafeteria TREND alapítója, szakértője.

Mivel sok munkáltatónál az idei cafeteria szabályozás elkészült, ezért ez az újraértelmezett juttatás náluk már csak a jövő évi kínálatba kerülhet bele.
Aki azonban szívesen használná a cafeteria mellett motiváló célzattal, akár meglepetés ajándék is lehet ez idén. Például a cég szülinapjára minden érintett munkavállaló, vagy a munkavállalók meghatározott csoportja ilyen „kölcsönzött” autóval jöhet.

Nyitókép: MOL Limo Facebook
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
5 milliárd forintnyi alvó pénz van a SZÉP-kártyákon

A megnövekedett költési kedv ellenére hozzávetőlegesen 5 milliárd forintnyi "alvó pénz" ragadt benn a SZÉP-kártya tulajdonosoknál. A kártyákon... Teljes cikk

Melyek a legnagyobb egészségpénztárak?

Három nagy szereplő határozza meg az egészségpénztárak piacát. A tavalyi évben mind taglétszámban, mind vagyonban nőtt a piac. Kik a nagy... Teljes cikk

Juttatási keret 2024-ben

Már 2022-ben látszott, hogy a 2019 óta tartó juttatási keret csökkenésének trendje megfordult. Az éves keretösszeg 2024-re is további növekedést... Teljes cikk