Megjelent: 4 éve

Egy munkatárs elvesztése milliós kiadást is jelenthet a munkáltatónak

Hazánkban és a régió országaiban egy munkatárs elvesztése átlagosan 630 ezer forintba kerül egy cégnek, de a szükséges tapasztalattól és szakterülettől függően ez az összeg az 1,2 millió forintot is meghaladhatja. Emellett egy új munkatárs toborzásának és beilleszkedésének költségei minimum egy ötödét teszik ki az illető éves bérének – hangzott el a CX-Ray által szervezett Kagyló Díjátadó Gálán. Szakértők szerint a jelenlegi munkaerőpiaci kihívásokra a szervezetfejlesztés adhat választ, melynek most a legjobb gyakorlatait is díjazták. A fődíjat a Metropolitan Egyetem nyerte el.

images

A következő egy évben Magyarországon a munkavállalók ötöde tervezi elhagyni jelenlegi munkahelyét, 30 százalékuk nagy mértékben elégedetlen a fizetésével, és úgy érzi a munkája nem ér véget, amikor lejár a munkaideje – derült ki az adatvezérelt HR-tech megoldásokat fejlesztő CX-Ray negyven hazai vállalatnál végzett elégedettségfelméréséből, melyben összesen 3750 munkavállaló vett részt.

A szervezetfejlesztési projekteket elismerő Kagyló Díjátadó Gála keretében szervezett kerekasztal-beszélgetésen elhangzott adatok, és az egyre égetőbb munkaerőhiány egyértelműen mutatják, hogy milyen kihívásokkal kell szembenézniük a közeljövőben a HR-seknek, és számszerűen mennyibe kerül majd mindez magunknak a vállalatoknak.

A fluktuáció ugyanis pénz. Nem is kevés.

A régióban egy munkatárs elvesztése átlagosan 630 ezer forintba kerül egy cégnek, de szenioritási szinttől és területtől függően ez az összeg az 1,2 millió forintot is meghaladhatja. Ez például egy 1000 főt foglalkoztató magyarországi vállalat számára, ahol közel 25 százalékos a fluktuáció, 189 millió Ft éves költséget jelent. Emellett egy új munkatárs toborzásának és szocializálásának költségei minimum 20 százalékát teszik ki az illető éves bérének, de pozíciótól függően ez az érték akár 200 százalékra is emelkedhet – ismertette a megdöbbentő adatokat Hári Péter, a CX-Ray ügyvezetője.

A HR-tech startup egy fluktuáció kalkulátort is fejlesztett annak érdekében, hogy a vállalatok pontosan kiszámolhassák a veszteségüket egy-egy kolléga távozásával.

Kiégés, elköteleződés hiánya, rossz kommunikáció stb. – mind lemorzsolódáshoz vezethet

A CX-Ray elégedettségi felmérése szerint a magyar alkalmazottak közel ötöde (18%) érzi úgy, hogy kezd kiégni, 15 százalékuk pedig egyáltalán nem érzi fontosnak magát a munkahelyén. Emellett a megkérdezettek 38%-a azt tapasztalja, hogy csak ritkán vagy egyáltalán nem kap visszajelzést az elvégzett feladatait és a személyes sikerességét illetően közvetlen felettesétől. Ezek az eredmények rámutatnak, hogy a fluktuáció mellett számos egyéb tényező miatt lehet szükség egy vállalatnál szervezetfejlesztésre.

„A számos szektort érintő munkaerőhiány, a fiatal generációk eltérő igényeiből fakadó kihívások, illetve a gyorsuló ütemű digitalizáció folyamatosan olyan változásokat idéz elő, amelyekre a cégeknek versenyképességük megtartása és még inkább növelése érdekében reagálniuk kell. A Kagyló Díj és szervezetfejlesztési esettanulmányi verseny meghirdetésével éppen azokat a jó példákat szerettük volna megmutatni, akik a digitalizáció széles eszköztárát segítségül hívva igyekeznek elébemenni ezeknek a problémáknak.” – hangsúlyozza Hári Péter.

A hallgatók elkötelezettségét erősítő projekt nyert

A CX-Ray 2018-ban elismert hazai HR és kommunikációs szaktekintélyekkel közösen alapította a Kagyló Díj szervezetfejlesztési esettanulmányi versenyt. A szakmai zsűribe többek között az AbbVIe, a British American Tobacco, a Provident Pénzügyi Zrt., a CX-Ray, a Profession.hu és a Rossman delegált egy-egy szakembert.

A második alkalommal meghirdetett Kagyló Díj verseny fődíját - az Igazgyöngy Díjat - a Metropolitan Egyetem nyerte el. A felsőoktatási intézmény a MyBrand, közösen a jövő generációjáért projekttel érdemelte ki az elismerést. A hallgatókat megcélzó innovatív és egyedi employer branding kampányuknak köszönhetően ugyanis szignifikánsan növelték a hallgatók elkötelezettségét az egyetem irányába, (+47 Net Promoter Score (NPS) ponttal a magyar hallgatók és +31 NPS ponttal a nemzetközi hallgatók körében), így azok szívesebben ajánlották ismerőseiknek, barátaiknak az egyetem képzéseit.

A Kagyló Díj 2019 díjazottjai:

1. Kisvállalati Kagyló díj: T-Shaped Software: Skalár-terv: hogyan lehet egy építőmérnöki szervezetbe bevinni a scrum módszertant, és ezzel együtt tehermentesíteni a kollégákat, növelni a hatékonyságukat.

2. Középvállalati Kagyló díj: Labours Hungary: Az áttörés: egy magyarországi családi vállalkozás, amely akácfa feldolgozással foglalkozik és éves árbevételük 1,5 milliárd Ft. A cél az volt, hogy hogyan lehet a fluktuációt csökkenteni.

3. Nagyvállalati Kagyló díj: Actionlab: Valér blended projekt az ERSTE banknál: egy innovatív megoldás, hogy az értékesítőket megtanítsák, hogyan lehet ügyfélközpontúbbá válni, és hogyan kell kommunikálni a vevőkkel, mindezt egy interaktív online felület segítségével.

4. Kagyló Külön díj: Bespoke principles: a Lapker transzformációjának sikertörténete.

5. Igazgyöngy díj: Budapesti Metropolitan Egyetem: MyBrand, közösen a jövő generációjáért projekt - hogyan alakítottak ki egy új "employer brandinget" a tanulók számára. Külföldön nem ritka, hogy az egyetemeknek meg van a saját brandjük, Magyarországon még most kezdtek el ebbe az irányba fejlődni, a METU kezdeményezése ezért is nagyon innovatív és egyedi.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Felpörgött a monori akkugyártó, átrendeződés a MÁV Csoportnál - létszámtrendek

Egy hónap alatt 160, egy év alatt több mint ezer fővel növelte létszámát a dél-koreai akkugyártó, a Shinheung Sec EU Kft. Monoron. A MÁV Csoport... Teljes cikk

Több mint 60 ezer befektetési banki állás szűnt meg idén

Több mint 60 ezer állás szűnt meg az idén a globális befektetési banki szektorban a Financial Times szerdán ismertetett ágazati felmérése szerint. Teljes cikk

Vendégmunkásokra cserélheti dolgozóit a makói Continental?

Novemberben és decemberben 25-25 munkavállalót küldenek el a makói ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft.-től. Az érintettek nem ismerik az... Teljes cikk