Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 4 éve

Csaknem 100 ezer ember után ítélték meg eddig a bértámogatást

Eddig 140 ezer munkavállaló munkahelyvédelmi bértámogatására adtak be kérelmet a vállalatok, és ebből 94 ezernek már megítélték a támogatást - közölte az innovációs és technológiai miniszter.

Palkovics László hat cég bértámogatást biztosító okiratának ünnepélyes átadásán hangsúlyozta: a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak mérséklése érdekében döntött a kormány a gazdaságvédelmi akcióterv elindítása mellett, amelynek kiemelt célja a munkahelyek védelme, valamint új munkahelyek teremtése.

Munkahelyvédelmi bértámogatást vehetnek igénybe a vállalatok, hogy elbocsátások helyett csökkentett munkaidőben foglalkoztathassák tovább a dolgozóikat - emelte ki.

A miniszter elmondta, hogy a kutatás-fejlesztési munkakörben dolgozók után járó kedvezményre már több mint 14 ezer kérelem érkezett be. Sikeres konstrukciónak nevezte a 80 milliárd forintos keretösszeggel elindított munkahelyteremtő bértámogatási programot is, amely 70 ezer ember munkába állását segítheti.

Palkovics László felidézte, hogy a kormány 40 százalékos bértámogatást vállal a kutatási, fejlesztési és innovációs szektor magasan képzett munkavállalóinak megtartása érdekében.

A munkahelyteremtő bértámogatási program keretében hat hónapos bértámogatás mellé három hónap továbbfoglalkoztatást várnak el a munkaadóktól, így a programban részt vevő munkavállalóknak kilenc hónapig biztosítottá válik a foglalkoztatása. Ezt a támogatási formát már több mint 4000 munkavállaló után igényelték - jelezte.

A miniszter a támogatások közül kiemelte az ingyenes online informatikai oktatást is, amelyre több mint 62 ezren jelentkeztek. Az alapozó oktatás azoknak kínál lehetőséget, akik digitális ismereteiket bővítenék, ezt szeptembertől magasabb szintű képzéssel folytatnák - tette hozzá.

Az ilyen megoldások nemcsak a válság okozta átmeneti nehézségek kezelését segítik, hanem azt is, hogy a munka- és tudásalapú magyar gazdaság minél előbb újra növekedési pályára álljon - hangsúlyozta.

Kitért arra is, hogy vannak munkavállalók, akik ideiglenesen kikerültek a munkaerőpiacról, mintegy 170 ezer ember kap valamilyen álláskeresési ellátást.

Palkovics László kiemelte: trendforduló előtt áll az ország, az álláskeresési rendszerbe már kevesebben jelentkeznek be, mint ahányan állásba kerülnek.

Az innovációs és technológiai miniszter a balassagyarmati Balassa Möbel Kft. bútoripari vállalatnak, a kazincbarcikai Don Bosco Sportközpontnak, a miskolci Íz-Kalauz Kft.-nek, az erdőteleki SBS Kft. fémtermék-gyártó vállalatnak, a sárospataki Vár Vendéglő-94 Bt.-nek és a salgótarjáni Wamsler SE Háztartástechnikai Európai Rt.-nek adott át támogató okiratot.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Felpörgött a monori akkugyártó, átrendeződés a MÁV Csoportnál - létszámtrendek

Egy hónap alatt 160, egy év alatt több mint ezer fővel növelte létszámát a dél-koreai akkugyártó, a Shinheung Sec EU Kft. Monoron. A MÁV Csoport... Teljes cikk

Több mint 60 ezer befektetési banki állás szűnt meg idén

Több mint 60 ezer állás szűnt meg az idén a globális befektetési banki szektorban a Financial Times szerdán ismertetett ágazati felmérése szerint. Teljes cikk

Vendégmunkásokra cserélheti dolgozóit a makói Continental?

Novemberben és decemberben 25-25 munkavállalót küldenek el a makói ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft.-től. Az érintettek nem ismerik az... Teljes cikk