kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

6 fontos tudnivaló munkaadóknak

A megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása számos területen jelenthet megoldást a munkaerőhiányra. A Prohuman szerint sok vállalatnál tartanak attól, hogy megváltozott munkaképességű embereket alkalmazzanak. Sokszor elsősorban azért, mert tanácstalanok, hogy milyen munkakörökben vagy milyen módon tudnák őket integrálni a szervezetbe. Az állam által is támogatott foglalkoztatási megoldás emellett hatékonyabbá teheti a csapatmunkát, növelheti a dolgozók társadalmi érzékenységét és jó hatással van a vállalati kultúrára, morálra, lojalitásra is.

images

„A megváltozott munkaképességű dolgozók sokféle ágazatban elhelyezkedhetnek. Esetükben természetesen figyelembe kell venni a képzettség és a munkatapasztalat mellett az egyéni képességeket, speciális igényeket is. Előfordulhat, hogy ez egy-egy munkakör feladatainak újragondolásával is jár, de számos pozitív példát látunk, ahol kiváló és mindkét fél számára optimális megoldás született. A mai munkaerőhiánytól sújtott munkaerőpiacon racionális megoldás lehet számos vállalat esetében, ha az eddiginél aktívabban nyit olyan foglalkoztatási csoportok felé, mint például a diákok, a nyugdíjasok, valamint a megváltozott munkaképességű emberek” - mondta el Juhász Csongor, az éves szinten közel 12 ezer közvetített munkavállalót foglalkoztató Prohuman ügyvezető igazgatója.

A szakember szerint fontos eloszlatni a tévhiteket, mert a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása nem jótékonykodás, hanem racionális gazdasági döntés, miközben természetesen számos pozitív társadalmi hatással is bír. A munkavállalás a legtöbb esetben a megváltozott munkaképességű emberek életminőségére is kedvező hatással van. A tapasztalatok szerint a munkaerőpiacra gyakran hosszú kihagyás után visszatérő embereknek nemcsak az életkörülményei javulnak, hanem önértékelésük, egészségi állapotuk és - azzal, hogy befogadó közegbe kerülnek - szociális életük is. „Fontos lenne ezen a területen fejlődni. Az előbbre lépés egyik feltétele pedig az lehet, ha a cégvezetők több információval rendelkeznének, ismernék a jó példákat, lehetőségeket, előnyöket. Mi úgy gondoljuk, hogy ez a fajta tájékozottság nyitottabbá is tenné a vállalatokat ezen a téren, és több megváltozott munkaképességű dolgozó állhatna munkába országszerte” - összegezte a szakember. Hozzátette: évről évre nő a megváltozott munkaképességű kiközvetített dolgozók száma a fővárosban és vidéken egyaránt, például könnyű fizikai munkás, varrodai dolgozó, futár, masszőr, pénzügyi asszisztens és on-site projektvezetői munkakörben is dolgoznak kollégák.

6 fontos gazdasági tudnivaló munkaadók számára megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása esetén:

1. Állami támogatás igényelhető a bérre. Amennyiben egy vállalatnál a megváltozott munkaképességű dolgozók létszáma eléri a 30 főt vagy arányuk az összes munkavállalóhoz viszonyítva meghaladja a 25%-ot, illetve megfelel az egyéb feltételeknek, a vállalat kérheti akkreditációját, amely után az állam támogatást fizet a munkavállalók foglalkoztatásának támogatására. Az állami támogatás fordítható a munkabérre, a speciális igényű foglalkoztatás esetén felmerülő esetleges többletköltségekre, képzésekre vagy a munkahely rehabilitációs célú átalakítására. Ezen költségeket 75-100%-ig terjedő arányban téríti meg az állam. Az idei 42 milliárd forint után jövőre 43,5 milliárd forint áll rendelkezésre a költségvetésben ezeknek az akkreditált cégeknek a támogatására.

2. Kiváltható a rehabilitációs hozzájárulás. Minden 25 dolgozónál többet foglalkoztató vállalatnak, ahol a megváltozott munkaképességűek száma nem éri el a teljes állomány 5 százalékát, a munkaadóknak a hiányzó létszám után rehabilitációs hozzájárulást kell fizetnie. Ez az összeg 2019-ben megváltozott munkaképességű személyenként évi 1 341 000 forint.

3. A társasági adóalapot csökkentheti a törvényben meghatározott arányú megváltozott munkaképességű ember foglalkoztatása.

4. Kevesebb szociális hozzájárulási adó („szocho”:) a munkaadót a megváltozott munkaképességű személy foglalkoztatása esetén részkedvezmény illeti meg a szochoból a minimálbér kétszereséig. A szocho mértéke 2019. július 1-jétől 17,5%, tehát ebből vonódik le a részkedvezmény.

5. Pályázaton igényelhető EU-s támogatásoknál kedvező szempont: az európai uniós pályázatokon nincsenek egységes feltételek, de a hátrányos helyzetű csoportokat (köztük megváltozott munkaképességű személyeket) is foglalkoztató cégek sokszor plusz pontokat, kedvezőbb elbírálást kaphatnak egyes pályázatokban. Jelenleg még futnak a „Megváltozott munkaképességű emberek támogatása” elnevezésű kiemelt projektek (EFOP-1.1.1-15 és VEKOP-7.1.3-15), amelyek keretében bérjellegű támogatásokat vehet igénybe a munkáltató.

6. A munkavállalót csak olyan munkára lehet alkalmazni, amely egészségi állapotára tekintettel rá hátrányos következményekkel nem járhat és évente 5 munkanap pótszabadság jár a megváltozott munkaképességű munkavállalónak.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Mit tud Debrecen?

Egyre nagyobb a verseny a tehetségekért, a minőségi munkaerőért. Különösen igaz ez Debrecenre és térségére, amely beruházások tekintetében az... Teljes cikk

Munka kisgyermek mellett: miért előnyös a kismama-szövetkezet?

A gyesen, gyeden levők számára létrehozott szövetkezeti foglalkoztatási forma 2021 második felétől létezik. Akkor négy-öt szövetkezet indult el,... Teljes cikk

Melyek a legnagyobb munkaerő-közvetítő cégek? Itt a lista

Továbbra is két multinacionális cég dominálja a magyarországi munkaerő-közvetítést: vezet a Hays, második szorosan mögötte a Randstad, míg... Teljes cikk