kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Fontos cafeteria határidő közeleg

Miközben a munkavállalók nagy része már a 2018-as cafeteria választással van elfoglalva, a munkáltatóknak a tavaly adott juttatásokhoz kapcsolódóan két határidős feladatra is kell figyelniük 2018. január 31-ig - hívja fel rá a figyelmet Fata László, cafeteria szakértő.

images

1. Lakáshitel igazolás

Ha egy munkáltató 2017-ben adott lakáshitel támogatást a munkatársainak, akkor az erre vonatkozó rendelet szerint 2018. április 15-ig (munkáltató saját döntése alapján legkésőbb május 31-ig) kell összegyűjteni az ehhez kapcsolódó teljes dokumentációt.
A folyósításról szóló banki igazolásra azonban korábbi határidőt ír elő az erre vonatkozó törvényi környezet.
A juttatás folyósításában közreműködő hitelintézetnek legkésőbb 2018. január 31-ig igazolást kell adnia a munkáltató felé a támogatás folyósításáról.
Emellett a folyósító hitelintézet január végéig a NAV felé is adatot kell, hogy szolgáltasson a támogatásról.

2. Albérleti adatszolgáltatás



Ha a munkáltató 2017-ben mobilitási célú lakhatási támogatás keretein belül támogatta a munkavállalója albérleti költségeit, akkor ezzel is lesz tennivalója 2018 elején.
A 2017-ben nyújtott albérleti támogatásról a munkáltatónak 2018. január 31-ig adatot kell szolgáltatnia az adóhatóság felé. Az adatszolgáltatás tartalmazza a támogatásban részesített munkavállaló nevét, adóazonosító jelét és a bérelt lakás lakcímét is.

Célszerű ezeket a feladatokat a jövő év elejére is betervezni, hiszen akik idén adnak ilyen juttatásokat azoknak majd jövőre is 2019. január 31-ig kell rendelkeznie a fenti igazolással, és el kell végeznie a mobilitási célú lakhatási támogatáshoz kapcsolódó munkáltatói adatszolgáltatást - mutat rá Fata László cafeteria szakértő.

CafeteriaTrend
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
5 milliárd forintnyi alvó pénz van a SZÉP-kártyákon

A megnövekedett költési kedv ellenére hozzávetőlegesen 5 milliárd forintnyi "alvó pénz" ragadt benn a SZÉP-kártya tulajdonosoknál. A kártyákon... Teljes cikk

Melyek a legnagyobb egészségpénztárak?

Három nagy szereplő határozza meg az egészségpénztárak piacát. A tavalyi évben mind taglétszámban, mind vagyonban nőtt a piac. Kik a nagy... Teljes cikk

Juttatási keret 2024-ben

Már 2022-ben látszott, hogy a 2019 óta tartó juttatási keret csökkenésének trendje megfordult. Az éves keretösszeg 2024-re is további növekedést... Teljes cikk