kapubanner for mobile
Megjelent: 4 éve

Így élték meg a járványidőszakot a munkavállalók

Belső kommunikációban még van tere a fejlődésnek a hazai cégeknél.

A munkavállalók szerint a magyar munkaadók többsége a jogszabályok betartásán túl emberségesen és a munkavállalók érdekeit szem előtt tartva hozta meg a koronavírus járvány hatására szükségessé vált vállalati döntéseket. A Talk-a-bot és a Linking 2020 áprilisában végzett közös online felmérése azt célozta meg, hogyan élték meg a hazai munkavállalók az egyes munkahelyeken meghozott válságintézkedéseket.

A kutatás emellett kimutatta, hogy a munkavállalói bizonytalanság és a munkahelyek biztonsága miatti emóciók nagyban kezelhetőek lennének a vállalti belső kommunikáció fejlesztésével. Közel kétezer (n=1960) munkavállaló vett részt abban az online, nem reprezentatív felmérésben, amely a hazai alkalmazottak munkahellyel kapcsolatos járványidőszaki hangulatát és véleményét mérte fel. Az ország valamennyi régióját érintő felmérés legfontosabb tanulsága szerint a vállalati döntéshozók példamutató módon vették figyelembe a munkavállalók érdekeit, amikor az eddig nem látott körülmények között kényszerültek fájdalmas döntéseket hozni az egyes cégek életéről, beleértve a munkavállalókat érintő intézkedéseket is. Mindemellett különösen a nagylétszámú nem irodai munkavállalókat foglalkoztató cégeknél mutatta ki a kutatás a vezetői kommunikációval kapcsolatos mennyiségi és minőségi elégedetlenségeket.

A belső kommunikáció javítása, például digitalizációs fejlesztése ezen vállalati méreten belül tűnik leginkább sürgetőnek. A kérdőívet 72%-ban fizikai dolgozók, 28%-ban irodai alkalmazottak töltötték ki, vállalati méret alapján 49%-ban 100 fő feletti, 51%-ban ez alatti alkalmazottakat foglalkoztató vállalatok munkatársai vettek részt benne, önkéntes alapon.

Mindent megtettek a vezetők

Összességében a munkavállalók elégedettek a munkaadók által hozott intézkedésekkel, mindösszesen 30% válaszolt inkább negatívan ara a kérdésre, hogy a vezetők mindent megtettek-e a dolgozók egészségének megóvása érdekében, 48% teljesen, vagy inkább elégedett volt a megtett lépésekkel.

A válaszadók közül az irodai alkalmazottak nagyobb mértékben (38%) választották azt, hogy teljes mértékben egyetértenek ezzel az állítással, mint a fizikai dolgozók (25%). Feltételezhető, hogy a szellemi munkaerő egy részének otthoni munkavégzésre történő átirányítása kielégítő megoldást jelentett, ami a fizikai dolgozók esetében nem volt lehetséges.

Emberséges ügykezelés

A 'munkáltatóm emberségesen kezelte a válsághelyzetet a dolgozók szempontjából' kérdésnél szintén különbség volt az irodai alkalmazottak (teljesen egyetértett 33%, egyetértett 27%) és a fizikai állomány véleménye (teljesen egyetértett 24%, egyetértett 15%) között.

A tudásmunkások között, jelentősen magasabb az elégedettség színvonala. Valószínűsíthető, hogy ezt a populációt kevésbé érintették a létszámcsökkentési intézkedések a válság korai szakaszában.

Elvárt információ

A válsághelyzet munkahelyi következményei kapcsán elvárt információkkal összefüggésben még nagyobb véleménykülönbség figyelhető meg az irodai és a fizikai dolgozók között. A nem-irodai munkakörben dolgozók közel 50 százaléka kifejezetten elégedetlen a munkáltatója által adott információk mennyiségével és minőségével. A legkevésbé a 10 és 500 fő közötti létszámot foglalkoztató munkáltatók dolgozói elégedettek a munkahelyi információ megosztással. Ebbe a két kategóriába tartozó cégek esetében hozhatná a legnagyobb előrelépést a vállalati belső kommunikáció minőségének és mennyiségének fejlesztése.

Digitális belső kommunikáció

A kérdőív kitöltőinek döntő többsége pozitívan értékelné, ha létezne a munkahelyén egy Viber alkalmazásban működő belső kommunikációs chatbot, amelyen keresztül első kézből, közvetlenül a vezetőségtől kaphatna rendszeresen könnyen, és gyorsan elérhető tájékoztatást a saját mobiltelefonján. Érthető módon, a cégméret - és egyúttal a vezetőségtől való szervezeti és fizikai távolság - növekedésével párhuzamosan növekszik a munkavállalók igénye egy könnyen kezelhető, közvetlen, és interaktív kommunikációs csatornára a cégvezetés és az összes alkalmazott között.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új fogalom a HR-ben: a határfelületi vezetők

Van egy olyan vezetői réteg az iparban, akikről, ha nem vesszük tudomásul, hogy egészen más bánásmódot igényelnek, mint a többi vezető, akkor... Teljes cikk

Közel 30 ezer üres állás a weben: itt a friss statisztika

Egy év alatt 13 százalékkal kevesebb a magyar weboldalakon az álláshirdetés az Állásportál.hu friss statisztikája szerint. Január közepén 29 172... Teljes cikk

Kilőtt egy munkaerő-kölcsönző cég, többen lettek a postások: létszámtrendek

Szeptemberről októberre egy munkaerő-kölcsönző cég, a HR Direkt Kft. 70 százalékkal, 1400 fővel növelte alkalmazotti létszámát. Hosszú idő... Teljes cikk