kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Több mint 8 millió embert semmilyen balesetbiztosítás nem véd Magyarországon

Tízmillós térítési összeghatár már akár havi kétezer forintos díj ellenében is elérhető. Míg egyes nyugat-európai országokban az emberek több mint 80 százaléka rendelkezik valamilyen balesetbiztosítással, Magyarországon ez az arány mindössze 10-20 százalék közé tehető. 2017-ben 617 ezer önálló balesetbiztosítást tartottak nyilván, ezt egészítik ki kisebb nagyobb fedezetekkel az egyéb biztosítások (lakás-, gépjármű) kiegészítő balesetbiztosítási elemei.

Mindenkit érhet baleset - leginkább otthon

A többség számára az otthon jelenti a biztonság szigetét, ám a balesetbiztosítási statisztikák azt mutatják, hogy a balesetek zöme a háztartásokban következik be: az UNION Biztosító balesetbiztosítási térítéseinek jelentős többségét az elmúlt évben is ilyen esetekre fizette ki. A KSH adatai alapján míg közlekedési balesetben 2017-ben 625-en vesztették életüket, addig a háztartási balesetek több mint 1700 ember életét követelték Magyarországon. Az otthon előforduló balesetek több mint fele esésből, zuhanásból adódik, de gyakran fordul elő égési, vagy éles, szúrós tárgy miatti sérülés is.

Védettség földrajzi korlátok nélkül

A balesetbiztosítási védettség ugyanakkor korántsem korlátozódik a lakóhelyre: ezek a konstrukciók általában a világ minden országára érvényesek. Ezzel ugyan nem váltják ki az ellátáshoz kapcsolódó költségeket térítő utasbiztosításokat, ám a szerződésben megadott összeg erejéig megbízható fedezetet teremtenek a kapcsolódó további kiadásokra.

Kedvező a díj/térítés arány

Balesetbiztosítás igen eltérő nagyságú biztosítási összegekre köthető. Megfelelő védelemről akkor beszélhetünk, ha a haláleseti vagy rokkantsági térítés eléri a 10 millió forintot. Egy ilyen mértékű védelem egyénileg már akár havi 2 ezer forint díj ellenében is elérhető.

A különböző biztosításokhoz kapcsolódó kiegészítő balesetbiztosítási csomagok térítési összegei általában meg sem közelítik a 10 millió forintos szintet, ezért mindenképpen célszerű önálló balesetbiztosításban is gondolkodni.

További fontos jellemzők

- Baleset esetén a károsult önálló, illetve a kiegészítő balesetbiztosításai együttesen is felhasználhatók: ezek szolgáltatásai összeadódnak.

-Az egyes balesetbiztosítások térítési köre lényegesen eltérhet egymástól: van, amelyik csak a hagyományos értelemben vett sérülésekre alkalmazza a baleset fogalmát, más termékeknél beleférnek a fedezetbe olyan, különösen a nyári időszakban előforduló balesetek is, mint a rovar- vagy pókcsípés, illetve különböző mérgezések is. Ezért a balesetbiztosítás megkötése előtt célszerű pontosan tisztázni, hogy annak megkötésével a számunkra megfelelő védelmet kapjuk-e meg.

-Minden balesetbiztosítás tartalmaz ugyanakkor kizárásokat. Az alkoholos befolyásoltság mellett a gondatlanság is kizáró tényező. A nyári időszakban erre jellemző példa a napégés vagy a tiltott helyen való fürdés.

-Alapesetben kizáró tényező az extrém sport folytatása során bekövetkező baleset is, ám egyre több balesetbiztosítás kiterjeszthető olyan tevékenységekre is, mint a vadvizi evezés, hegy- és sziklamászás, bungee jumping vagy az ejtőernyőzés.

-Balesetbiztosítások jellemzően éves időszakra köthetők, ám egyes biztosítók már bevezettek olyan rövidebb, határozott időre szóló csomagokat is, amelyek néhány száz forintos napidíj mellett egy adott esemény, fesztivál vagy nyaralás időszakára kínálnak balesetbiztosítási fedezetet.



  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Csodálatos panoráma - végtelen látvány Ez a Hotel Ózon és a hamarosan nyíló Infinity étterem a Mátra szívében!

Amikor rendezvényünk számára helyszínt keresünk, akkor általában több hasonló ajánlat között kell kiválasztanunk a legjobbat és a... Teljes cikk

Cégvezetők Csúcstalálkozója - 2024. Könnyebb vagy nehezebb lesz a pálya?

Mit hoz a 2024-es év? Könnyebb lesz a pálya az üzleti szektornak? Vagy a kiszámíthatatlanság, fenyegetettségi helyzetek kereszttüzében kell továbbra... Teljes cikk

Hogyan biztosítsuk a kerékpáros munkába járást?

Az elmúlt években a kerékpár és az elektromos kerékpár egyre népszerűbbé vált a munkába járás és szabadidős tevékenységek során egyaránt.... Teljes cikk