Megjelent: 7 éve

Január 1-től nem kell emailt néznie munkaidő után a francia dolgozónak

Január elsejével lépett életbe az a munkát érintő törvény Franciaországban, amely szerint a munkavállalóknak joga van "kikapcsolni", vagyis elérhetetlenné válni munkaidő után, írja a Guardian.

images

images

2017 elejétől a francia munkáltatóknak biztosítaniuk kell a munkavállalóknak azon jogát, hogy bár a technológia lehetővé teszi, hogy elérhetőek legyenek, kikapcsolhassanak munkaidő után. Az 50 főnél több dolgozót foglalkoztató cégeknek meg kell kezdeniük az egyeztetéseket a munkavállalókkal, hogy megfogalmazzák ezeket a jogokat, kereteket.

Így akarják csökkenteni a dolgozókra nehezedő nyomást, ami kiégést okozhat. A cél, hogy megszüntessék a bizonytalanságot, ami sok munkavállalóban kialakulhatott azzal kapcsolatban, hogy mikor kell elérhetőnek lennie. A kvázi állandó készenlét sok fizetetlen túlórához vezetett a tapasztalatok szerint, ugyanakkor persze megkönnyíti a rugalmasabb munkavégzést.

Így a munka kevésbé tudna behatolni a privát szférába, ugyanakkor egyelőre szankciókról nincs szó azon vállalatok esetében, amelyek nem tesznek eleget a megállapodási kötelezettségnek.

Guardian
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A brit munkavállalók harmada már dolgozott mérgező vezetővel

A HR-vezetők egyetértenek abban, hogy a vezetőképzés hatékony megoldás a mérgező munkahelyi kultúra elleni küzdelemben. Teljes cikk

Tömeges elbocsátások jönnek az Unilevernél

A vállalat körülbelül 1300 dolgozót foglalkoztat Magyarországon. Teljes cikk

Ez a legjobban fizető szakma, amiben a leginkább jellemző a távmunka

Egy felmérésben több mint 750 álláshirdetést vizsgáltak meg, hogy kiderítsék, melyik területen van a legtöbb lehetőség a távmunkára. Teljes cikk