kapubanner for mobile
Megjelent: 4 éve

Az ELTE is csatlakozik a Tanítsunk Magyarországért programhoz

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) is csatlakozik a Tanítsunk Magyarországért! programhoz; az erről szóló együttműködési megállapodást György László, a kezdeményező Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és -szabályozásért felelős államtitkára, és Zentai László, az ELTE oktatási és tanulmányi ügyekért felelős rektorhelyettese.

A programot 2018 decemberében azért indították útjára, hogy a munka- és továbbtanulási lehetőségektől távoli településeken élő fiataloknak tizennégy éves korukban ne jelentsen nehézséget az iskolaváltás, az azzal járó rendszeres utazás és a beilleszkedés. A tapasztalatok szerint ugyanis leginkább ezek felelősek a középiskolai lemorzsolódásért.

A mostani tanévben Borsod, Szabolcs, Hajdú-Bihar és Baranya megyében harmincöt településen működik a program, amelynek keretében mintegy 200 egyetemista mentorál 800 általános iskolás diákot. A mentorok havi 30 ezer forintos ösztöndíjat kapnak és további 10 ezer forintot fordíthatnak a hetedik osztályos mentorált gyermekekre. Jó eredmények esetén célprémiumban is részesülhetnek.

György László államtitkár az aláírás előtt kiemelte: egy jól működő oktatási rendszer sikeressége a többi között azon múlik, hogy a tanárok mennyire felkészültek, mennyire tudnak alkalmazkodni a gyerekek igényeihez, és társadalmi, családi háttértől függetlenül mennyire tudnak azonos feltételeket teremteni.

Azért hozták létre a programot, hogy erre a három kérdésre választ adjanak - jelezte. Hozzátette: a kezdeményezésben eddig részt vevő mentorok 90 százaléka úgy nyilatkozott, hogy folytatni szeretné a mentorálást.

Zentai László rektorhelyettes úgy fogalmazott: mindent megtesznek azért, hogy az egyetemen idén induló program sikeres legyen az ELTE-n is. Rámutatott: a hallgatóknak és a tanulóknak is nagyon fontos a kezdeményezés, és remélik, hogy a mentorált diákok a jövőben az ELTE hallgatói lesznek.

Közölte: eddig több mint több mint 160 hallgató jelezte érdeklődését a program iránt, és 60 százalékuk biztosra mondta, hogy részt venne a kezdeményezésben. Minden karról jelezték érdeklődésüket, a legtöbben, a hallgatók 46 százaléka a bölcsészkarról.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megütötte és fellökte a 12 éves diákot a budapesti tanár

Az 50 éves pedagógust azonnal elbocsátották, miután kiderült az eset. Teljes cikk

Lázár János: megépítjük a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusát

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusának megépítését jelentette be az építési és közlekedési miniszter a Facebook-oldalán. Teljes cikk

Több mint ötven vállalati partner vesz részt a BGE állásbörzéjén

A három napig tartó eseményt csütörtökön a pénzügyi és számviteli karon zárják. Teljes cikk