Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 5 éve

Diplomás helyett gyakornokot akarnak a brit cégek

A brit vállalatok közel háromnegyede (72 százalék) tervezi, hogy a közeljövőben gyakornokokat foglalkoztat, szemben a 2014-ben mért 66 százalékkal, derült ki egy nagy-britanniai felmérésből. A diplomások iránti munkáltatói igények 34 százalékra estek, szemben a 2014-es 66 százalékkal.

images

A Műszaki Munkaadók Szövetsége (EEF) által közzétett legfrissebb felmérés világos elmozdulást mutat a vállalatok foglalkoztatási prioritásait tekintve. Eszerint a cégek inkább saját igényeik alapján maguk képeznék ki a jövendő munkavállalóikat, és nem kapkodnak a magasan képzett munkaerő után. A brit gyártó vállalatok emellett arra sürgetik az egyetemeket, hogy csoportosítsák át erőforrásaikat, nagyobb súlyt fektetve a szakképesítést adó képzésekre, mint az egyetemi ismeretekre.

A felmérés adatai rávilágítanak a szakképzett munkaerő hiányára, valamint alapvető szükségletként fogalmazódik meg a fiatalok nagyszámú bevonása az iparba. Ezt részben a gyorsan elöregedő munkaerő okozza, ugyanis az elkövetkező években jelentős számú munkavállaló nyugdíjba vonulására lehet számítani.

Továbbá a vállalatok a gazdasági és politikai bizonytalanság ellenére is terjeszkedni, illetve bővíteni szeretnének. Egyre elterjedtebb a trend, hogy más iparágakból csábítanak át olyan munkásokat, akik könnyen átképezhetők. Verity Davidge, az EEF oktatási és szakképzési csoportvezetője azt mondta, hogy mivel a technikai készségek hiánya továbbra is a legnagyobb munkaügyi probléma, a belső szakmai képzések kerültek a toborzási célkitűzések központjába.

A brit cégek négyötödénél a munkavállalók átlagos életkora 41 év vagy annál magasabb, és a vállalatok közel fele arra számít, hogy a munkaerő 11-20 százaléka nyugdíjba fog vonulni a következő évtizedben. A The Manufacturer brit ipari szakportál által bemutatott felmérésről ugyanakkor nem derült ki, mekkora mintán végezték.

MTI

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az üzleti gondolkodás fejlesztése a HR-ben

Az HR és az üzleti gondolkodás összekapcsolása kiemelkedő fontosságú a vállalatok sikere szempontjából. A humán erőforrás szakembernek ugyanakkor... Teljes cikk

Net-Coach ösztöndíjas felnőttképzést indít tavasztól az NMHH

Új felnőttképzési program indul tavasztól a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) együttműködésében. Teljes cikk

Több mint 50 ezer "akkumulátor szakembert" képeztek ki

Több mint 50.000 munkavállaló számára fejeződött be az a szakképzés, amelyen a résztvevők a gyorsan fejlődő akkumulátoripari értékláncban... Teljes cikk