kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Játékok gyűjteménye - a minifigurák

A legtöbb felnőtt számára nem idegen dolog bizonyos játékokat gyűjteni, hiszen a gyermekkort felidézve sokunknak vannak kedves emlékei kártyákról, figurákról vagy egyéb csecsebecsékről. Természetesen a mai gyermekek is szívesen gyűjtögetnek, és jól is teszik, hiszen számos pozitív hatása lehet annak, ha az apróságok ragaszkodnak a megszerzett figurákhoz.



A gyűjtés élménye



Sokak szerint a figurák halmozása sokkal inkább mánia, mint játék. Ez nem feltétlenül van így, hiszen a kicsik számára a mini játékfigurák gyűjtése óriási élményt okoz. Megszokott, hogy születésnapra vagy karácsonyra valamilyen nagyobb ajándékot kapnak, a mindennapokban azonban egy apróbb, nem mellesleg kedvezményes árú kis játék is óriási örömet tud okozni a legkisebbeknek. Igazán nagy élmény a számukra, hogy összegyűjthetik egy-egy széria összes darabját, ezeket esetleg elcserélhetik egymás között, a meséket pedig újrajátszhatják a figurák segítségével.

Mai játékfigurák



Nézzük, mit gyűjtenek a mai gyerekek! A népszerű rajzfilmek jó alapot adnak ahhoz, hogy játékfigurák készülhessenek a szereplőkből, amikért a kicsik rajonganak. Ilyen például a sokak által ismert Mancs őrjárat című mese, amelynek fő cselekménye a köré a szál köré épül, hogy a kutyusok rátermettségük által megoldanak valamilyen bonyodalmat vezetőjük irányításával. A kutyusok aranyosak, okosak, mini szuperhősök, a belőlük készült figurákat sok lurkó gyűjti; a Szoti játékbolt, ajándék áruházban is beszerezhető mind a kilenc darab zsákbamacska formájában, amiket aztán csereberélhetnek is egymás között a legkisebbek, hogy meglegyen nekik az összes mancs, amikkel aztán újra játszhatják a kalandos történeteket.

Mit fejleszt a játékfigurák gyűjtése?

Játékfigurákat gyűjteni nem csak szórakozás, hiszen több képességet is fejleszt. Felfedezve a mesék történetét, a gyermekek memóriája fejlődik, kreatívabbak lesznek, mindazonáltal az érzelmi világuk is kiszélesedik.

Játék közben a figurákat megszemélyesítik, mondatokat adnak a mesehősök szájába, ők maguk fogalmazzák meg a történteket, így pedig a beszédfejlődésük is garantálva van. Érdemes figyelni a gyerekeket játék közben, hiszen egyrészt meghallgatjuk őket, másrészt érzelmi és értelmi világukról is naprakész információkat gyűjthetünk. Meséljünk arról, hogy mi miket gyűjtöttünk, nagy élmény számukra, hogy azonos hobbijuk van a szülőkkel, esetleg meg is mutathatjuk gyerekkori gyűjteményünket és nosztalgiázhatunk.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Évi 70 millió forintos fizetésért keresnek háziorvost

Évi 150 ezer fontért, azaz mintegy 70 millió forintért keresnek az Egyesült Királyság legtávolabbi, legeldugottabb szigeteinek háziorvosi... Teljes cikk

Ittasan dolgozó buszsofőr ellen mondták ki az ítéletet

Nem jogerősen egy év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt az Egri Járásbíróság egy ittasan dolgozó buszsofőrt Egerben - közölte a Heves... Teljes cikk

Autószerelő drogdíler ellen emeltek vádat, aki műhelyében árulta a kábítószert

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem, új pszichoaktív anyaggal... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek