kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Harmadával több kismama tért vissza a gyes lejárta előtt

Mintegy 37 százalékkal nőtt a második negyedévben a korábban anyasági ellátásban részesült, illetve családjukat ellátó nők száma az előző év azonos időszakához képest - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken az MTI-vel.


Az idei második negyedévben 46 256 olyan nő dolgozott, aki korábban azért nem volt jelen a munkaerőpiacon, mert anyasági ellátásban részesült, illetőleg a családját látta el. Ez a létszám 12 460-nal, azaz 37 százalékkal magasabb, mint 2013 azonos időszakában volt - olvasható az NGM közleményében.


A statisztikák szerint a 15-64 éves nők foglalkoztatása kimagasló, 55,7 százalékos értéket ért el 2014. második negyedévében, így 1 millió 878 ezren dolgoztak, ami 92 ezerrel több, mint az előző év azonos időszakában. A bővülés 14 százalékát a visszatérő kisgyermekes anyák adták - hívta fel a figyelmet az NGM a közleményben. Szalai Piroska, az NGM női foglalkoztatás javításáért felelős volt miniszteri biztosa elmondta: a munkahelyvédelmi akció keretében tavaly óta járulékmentesség, illetve járulékkedvezmények illetik meg a GYES-ről vagy GYED-ről visszatérő anyákat foglalkoztató munkáltatókat. 2014 januárjától pedig a GYED Extra lehetővé teszi, hogy a szülők korlátlanul dolgozzanak anyasági ellátásuk megtartása mellett gyermekük egy éves kora után.


2014. augusztus 11.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
December 31-ig működik a Monster.hu állásportál

Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi  székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk

Milyen jogviszonyban vállalhatunk nyári diákmunkát? Általános tudnivalók és tanácsok (1.)

A nyári diákmunka – mindenféle jövedelemszerző tevékenységhez hasonlóan – adóköteles tevékenység. Ez az egyik közös tulajdonság a számos... Teljes cikk