Megjelent: 5 éve

21 millió euró: kiverte a biztosítékot a cégvezér nyugdíjpénze

Óriási felháborodást váltott ki szerdán Franciaországban, hogy a PSA Peugeot Citroen 21 millió euró (6,3 milliárd forint) nyugdíj-kiegészítést szándékozik fizetni leköszönő elnökének.

A PSA-nak a szakszervezetek által szerdán nyilvánosságra hozott 2012-es belső dokumentuma szerint a nyugdíjba vonuló elnök-vezérigazgatót 21 millió euró nyugdíj-kiegészítés illet meg. Az adó- és járulékmentes juttatást teljes egészében a vállalat fogja kifizetni abban az esetben, ha Varin júniusig még a cég élén marad, majd a 62. életéve betöltésekor véglegesen nyugdíjba vonul. A dokumentum szerint évi egymillió euró nyugdíj-kiegészítés jár majd neki 21 éven át, ami valamivel kevesebb, mint az évi 1,3 millió eurós jelenlegi jövedelme.


Állami segítségre szorult a cég


Ezenkívül jár majd neki az állami nyugdíj és a magánynyugdíj-pénztári befizetései alapján a kiegészítő nyugdíj is, amelynek teljes összege a PSA közleménye szerint évi 310 ezer euró lesz. A bejelentett 21 millió eurós összeg, amelyet alig öt év igazgatás után kaphat az elnök, óriási felháborodást váltott ki a vállalat szakszervezetei és politikusok részéről, miután a PSA jelenleg olyan nehéz gazdasági helyzetben van, hogy az államhoz fordult segítségért. Korábbi bejelentések szerint a francia állam és a Dongfeng kínai állami konszern 30-30 százalékos tulajdonrészt vásárol meg jövőre az autógyár talpra állítása érdekében. (MTI)


2013. november 27.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek