kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Elindult a nevezés a 10. Az Év Irodája versenyre

Elindult a nevezés az immár 10. alkalommal megrendezendő Az Év Irodája versenyre, amelyen többek között keresik Az Év Irodáját, Az Év Közösségi Terét, és Az Év Belsőépítész Cégét. A verseny mellett, október közepén egy 9 napos programsorozatot hívnak életre a szervezők Office Week néven, amelynek csúcspontja az OfficeXPO iroda-belsőépítészeti kiállítás lesz.

2019-ben 10. alkalommal rendezik meg Az Év Irodája versenyt, ami mára az egyik legnagyobb presztízsű irodapiaci megméretéssé vált. „A megfelelő munkahelyi környezet megteremtése szinte csodafegyver a vállalatok kezében, hiszen a legjobb szakembereket egy emberközpontú, igényes irodával sikeresebben tudják magukhoz csábítani” – mondta Fodor Dániel, Az Év Irodája és az OfficeXPO főszervezője.

A szervezők azt tapasztalták, hogy az elmúlt években egyre több vállalat számára lett kiemelkedően fontos a munkavállalói elégedettséget növelő irodai környezet. Idén ezért Az Év Irodája verseny mellett októberben kerül sor az Office Week irodatér fesztiválra és az OfficeXPO-ra, Az Év Irodája kiállítására is, amelyek kiemelt szakmai partnere a Design Hét Budapest. A szervezők célja, hogy mindenki megnézhesse a legmenőbb irodatereket a rendezvénynek helyet adó budapesti MOM Sportban és a szakmai előadásokkal népszerűsíteni tudják az „Office Brandinget”, vagyis az irodán belüli márkaépítést, ami segíteni tud a HR célok elérésében.

Office Week
Az OfficeXPO köré egy 9 napos fesztivált is szervez Az Év Irodája csapata; az Office Weeket október 14-22. között rendezik meg. A látogatók megnézhetik az elmúlt 10 év díjnyertes irodáit, jógázhatnak egy irodaház tetején a naplementében, meghallgathatják a hazai díjnyertes tervezők történeteit egy-egy izgalmas workshopon, körbejárhatják a legmenőbb belsőépítészeti kiállításokat az OfficeXPO-n, vagy éppen kipróbálhatják a legújabb irodai tech kütyüket.
Az Office Week fesztiválra ezen az oldalon lehet ingyenesen regisztrálni.

OfficeXPO
A milánói dizájn hét és a budapesti OfficeUP konferencia inspirációiból merítve hívjuk életre Közép-Európa első, bérlőknek szóló irodadizájn kiállítását. Hidat építünk azok között, akik megálmodják, akik építik, és akik használják az irodákat.
A rendezvény – amely október 17-19. között lesz –, résztvevői HR-esek, irodavezetők, marketingesek, tervezők, cégvezetők. Jegyet a következő oldalon lehet vásárolni.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Képzési programot hirdet az EU újságíró-hallgatók és fiatal újságírók számára

Az érdeklődők általános újságírás, sajtófotó és videós újságírás kategóriában pályázhatnak a felhívásra. Teljes cikk

A Mol-csoport ismét elindítja regionális diplomás programját

A Mol-csoport regionális diplomás programjában az idén 8 országban több mint 90 friss diplomást vesz fel, akik lehetőséget kapnak arra, hogy a régió... Teljes cikk

Kárpótlás az Erasmusért: a világ bármely egyetemére eljuthatnak a magyar diákok ezzel az ösztöndíjprogrammal

Nemcsak az európai egyetemekre, hanem a világ bármely egyetemére eljuthatnak a diákok, a kutatók és az oktatók a Pannónia Ösztöndíjprogramban -... Teljes cikk