kapubanner for mobile
Megjelent: 4 éve

Miért van szüksége egy HR-esnek a controllingra?

A cégek legfontosabb vagyontárgyává a szellemi, más szóval intellektuális tőke vált, a versenyképesség megalapozója pedig ma már egyre inkább a munkatársak tudása. HR szakemberként nap mint nap szembesülünk az egyre nehezedő kihívással: megőrizni, sőt fejleszteni a humán tőke értékét, vagyis megőrizni, sőt erősíteni munkatársaink hatékonyságát, munkakedvét, motiváltságát, kreativitását. De honnan tudjuk, hogy amit csinálunk az jó? Hogyan támasszuk alá döntéseinket, és hogyan teremtsük meg a közös nyelvet a vállalatirányítás különböző területei között?

A XXI. század világának jellemzésére a közelmúltban kezdték alkalmazni a VUCA-világ jelzőt. A mozaikszó jelentése: változó (Volatile), bizonytalan (Uncertain), összetett (Complex) és többféleképpen értelmezhető (Ambiguity). Világunk folyton változóvá és kiszámíthatatlanná és nehezen értelmezhetővé vált. A világ komplexitásának növekedésével a HR szakemberek irányába támasztott elvárások is összetettebbek lettek. Az elmúlt húsz év egész világot érintő gazdasági és társadalmi változásai új megvilágításba helyezik az emberi erőforrással való gazdálkodást. A cégek legfontosabb vagyontárgyává a szellemi, más szóval intellektuális tőke vált, a versenyképesség megalapozója pedig ma már egyre inkább a munkatársak tudása.

HR szakemberként nap mint nap szembesülünk az egyre nehezedő kihívással: megőrizni, sőt fejleszteni a humán tőke értékét, vagyis megőrizni, sőt erősíteni munkatársaink hatékonyságát, munkakedvét, motiváltságát, kreativitását. Ezért dolgozunk, ez a célunk.
De honnan tudjuk, hogy amit csinálunk az jó? Hogyan támasszuk alá döntéseinket, és hogyan teremtsük meg a közös nyelvet a vállalatirányítás különböző területei között?

A HR controlling eszköz a tájékozódáshoz. Egyfajta iránytű, navigációs rendszer: a segítségével pontosan meg lehet határozni, hogy humán tőke hatékonyságát tekintve hol tart a cégünk. Hol tartunk a célok elérésében, hol tartunk a kiválóság felé vezető úton? Jó-e az irány, a sebesség?
Ha a hatékonyságot és hatékonyságnövekedést alá tudjuk támasztani számokkal: jó úton járunk. Ha nem, tudjuk, hogy változtatni kell. Az időről időre megismételt mérések, a változások nyomon követése visszacsatolásként működik.

A jó HR-esben megvan az érzékenység ahhoz, a környezet jelzéseit megértse, és sokszor akár intuitív módon is képes jó döntéseket hozni. A HR controlling rendszer használata, az adatok és a jól megválasztott mutatószámok elemzése a szubjektív megérzéseket objektív adatokkal képes alátámasztani: irányt mutat és megerősít, ha jó úton járunk. Szükség esetén pedig figyelmeztet a változtatás fontosságára. Az időről időre megismételt mérések, a változások nyomon követése visszacsatolásként működik. Azonnal megmutatja a különböző intézkedések hatásait, a változások irányát és mértékét, időbeli jellemzőit, költségeit.

A jó HR controlling az emberi erőforrás gazdálkodás aktuális helyzetére vonatkozó jelzőrendszer, a jövőt megalapozó döntéstámogatási eszköz, és objektív visszajelzéseivel segíti a további lépések finomhangolását. A HR controlling eszköz és segítség a HR szakemberek számára.

Tamás Lilla
HR tanácsadó, coach és szupervizor
A Sämling Üzleti Oktatási Központ Kft. HR controlling HR-eseknek képzésének oktatója

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új fogalom a HR-ben: a határfelületi vezetők

Van egy olyan vezetői réteg az iparban, akikről, ha nem vesszük tudomásul, hogy egészen más bánásmódot igényelnek, mint a többi vezető, akkor... Teljes cikk

Közel 30 ezer üres állás a weben: itt a friss statisztika

Egy év alatt 13 százalékkal kevesebb a magyar weboldalakon az álláshirdetés az Állásportál.hu friss statisztikája szerint. Január közepén 29 172... Teljes cikk

Kilőtt egy munkaerő-kölcsönző cég, többen lettek a postások: létszámtrendek

Szeptemberről októberre egy munkaerő-kölcsönző cég, a HR Direkt Kft. 70 százalékkal, 1400 fővel növelte alkalmazotti létszámát. Hosszú idő... Teljes cikk