Megjelent: 7 éve

Szexért cserébe adminisztrálhatott volna egy fiatal nő

Adminisztrációs állásra jelentkezett, ám a pozíciót csak szexért cserében kaphatta volna meg egy fiatal nő - írja a Blikk.

Mariann nem volt rest beszélgetésbe bonyolódni a magát 43 éves, vezető beosztású férfinak valló hirdetővel. A célja az volt, hogy lebuktassa a férfit.

"Éppen munkanélküli voltam, amikor belebotlottam az álláshirdetésbe az interneten" - kezdte a történetet Mariann.

"A munkaajánlat szövegé­ben benne volt, hogy a leendő munkaadó nyitott nőt keres, de azt hittem, hogy ez pusztán azt jelenti: jól kell kommunikálni. Hamar kiderült, milyen naiv is vagyok" - mondta a nő.

A hirdető válaszában felvilágosította Mariannt a leendő pozíciójával kapcsolatos elvárásokról. Mint írta: telefonálgatnia kell, valamint e-maileket továbbítani. Kiemelte, hogy kifejezetten nyitott nőt keres a munkára, aki a „lazításban” is partner.

"A fotóval együtt küldheted a számod, és reggel 9-kor hívlak a privát számomról. Majd délután 4-kor a barátnőddel együtt várlak az irodába egy kis beszélgetésre, és ha minden ok, megiszunk annak örömére valamit, és hétfőtől munka" - írta a feltételeket a hirdető egyik levelében.

"Azt hittem, rosszul látok! Azonnal megkérdeztem tőle, hogy mit jelent mindez? Azt válaszolta: „a munka mellett egy »más jellegű« viszonyt is fenntartunk diszkréten" - mesélte lapnak Mariann. A csalódott nő elhatározta, megállítja perverz „munkaadót” - írja a Blikk. A nő ezért eljuttatta a szerkesztőséghez a férfival folytatott beszélgetéseit, annak telefonszámával együtt.

A Blikk kolléganője Mariann ismerősének adta ki magát, felhívta a számot, de munkája semmilyen konkrétummal nem szolgált.

Bár nem egyedülálló, hogy álláskereső nőkkel hasonló eset előfordul, mégis ilyenkor a csalódott álláskereső nem tehet egyebet: továbblép és próbál magának másik munkát keresni - foglalta össze a Blikk.

Blikk
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk