kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Az SZDSZ Kincses Gyulát jelöli egészségügyi államtitkárnak

Kincses Gyulát, az Egészségügyi Stratégiai Kutató Intézet főigazgatóját jelöli egészségügyi államtitkárnak az SZDSZ - tudta meg a Népszabadság.

A poszttal kapcsolatban felmerült Ungár Klára neve is, aki azonban nem bír kellő támogatottsággal a liberális pártban. Nem mintha Kincses mögött sokkal többen állnának, a szakember iránt többen fenntartásokkal vannak politikai múltja miatt - írja a lap.

Az orvos, egészségügyi menedzser, gyermek fül-orr-gége szakorvos végzettségű Kincses ugyanis - amellett, hogy 20 évig praktizált - a rendszerváltás utáni első parlamenti ciklusban az MDF listáján képviselőként részt vett a háziorvosi rendszer kidolgozásában, tanácsadója volt az Orbán-, majd a Medgyessy-kabinetnek, a Gyurcsány-kormány idején pedig ő vezette a hálapénzellenes miniszterelnöki szakértői munkabizottságot, tagja a polgári kormány idején létrehozott Természet- és Társadalombarát Fejlődésért Közalapítvány kuratóriumának, a Szeretem Magyarországot klubnak és a Piréz-Magyar Baráti Társaságnak - olvasható a Népszabadságban.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Állásbörzét és karriernapot rendeznek a Debreceni Egyetemen

A Debreceni Egyetem (DE) központi épületének díszudvarán nyolcvan munkáltató várja standjánál az érdeklődő hallgatókat szerdán a régió... Teljes cikk

Az egyetemi oktatót átlagfizetése alacsonyabb mint a pályakezdő tanároké

Az LMP szerint felháborító, hogy a magasabb egyetemi fokozatokban kapható átlagfizetés alacsonyabb, mint a gyakornoki státuszban dolgozó pályakezdő... Teljes cikk

Már lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra

Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a... Teljes cikk