kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Regionális logisztikai központot telepít Hatvanba a Bosch

Közép-kelet-európai regionális logisztikai központot telepít 2018-tól Hatvanba a Bosch, a beruházással 250 új munkahelyet hoznak létre - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatón csütörtökön, Budapesten.

Szijjártó Péter kiemelte: a Bosch a Nemzeti Ipari Park Üzemeltető és Fejlesztő Zrt.-n keresztül 16 évre bérli ki a 60 ezer négyzetméteres területet a magyar államtól, az ipari parkot a zrt. 17 milliárd forintból a legmagasabb technológiai színvonalon hozza létre Hatvan mellett.

A megállapodás része az is, hogy a cég a következő 6 évben 60 millió euróval növeli beszerzéseinek értékét a magyar beszállítóktól, ezzel a kormány a kis- és középvállalatokat támogatja - hangsúlyozta.

Közölte, a logisztikai központ Magyarországra telepítésével a Bosch a legtöbb embert foglalkoztató külföldi termelő vállalat lesz Magyarországon, 14,7 ezer embernek ad munkát.

Mindez mutatja, hogy a Bosch hosszú távra tervez Magyarországon, és a kormány is hosszú távra tervez a céggel - mondta a miniszter.

Kiemelte, hogy a Boschnak tíz leányvállalata működik Magyarországon, teljes forgalma 960 milliárd forint volt 2015-ben. A fejlesztés az új, digitális ipari korszakra való átálláshoz nélkülözhetetlen. Az új patrióta amerikai gazdaságpolitika, a Brexit, és a kínai gazdasági expanzió mind az új világgazdasági helyzetet vetítik előre, ami új stratégiát követel - fejtette ki a miniszter.

Hozzátette, a kormány az új stratégiát nemcsak új adórendszerben, új beruházás-ösztönzésben, vagy új munkaerő képzési rendszerben valósítja meg, mivel az logisztikai verseny is. Ezért fontos a Bosch döntése a logisztikai központ létrehozásáról.

A kormány pedig létrehozta a Nemzeti Ipari Park Zrt.-t, hogy olyan ipari parkokat fejlesszen az országban, amelyekkel a legmagasabb technológiai színvonalat kiszolgálni képes infrastruktúra, és közlekedési összeköttetések jönnek létre - mondta.

Szólt arról is, hogy a céggel a kormány a stratégiai partnerség jegyében halad előre, továbbra is nyitottak a konzultációra minden Magyarországon működő nagyvállalattal annak érdekében, hogy a beruházási-szabályozási környezet a régióban a legkedvezőbben alakuljon.

Szabó Zsolt fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár elmondta: Hatvan és a Bosch húsz éve forrt össze, az egy év múlva létrejövő új üzemegység megerősíti a kapcsolatot és Magyarország hírnevét a világban. A fejlesztés részeként helyi szinten duális képzési rendszert dolgoznak ki, a dolgozók letelepítésében, a lakáslehetőség megteremtésében is lesz előrelépés, és a rehabilitált munkahelyek létrehozása is kedvez a gazdaságnak és a cégnek egyaránt - ismertette.

Daniel Korioth, a magyarországi Bosch csoport vezetője arról beszélt, hogy a megállapodás a Bosch legfontosabb mintaprojektje Hatvanban, így referencia lesz a cégcsoport számára. A nagy tudású emberek és kompetenciák alkalmazásával az új üzleti modell kialakítására több mint 60 ezer négyzetmétert bérelnek majd az ipari parkban. Ez is mutatja hogy Magyarország kiemelten fontos a cég számára. A hatvani központból fogják ellátni az egész régiót logisztikai szolgáltatásokkal. Megköszönte a lehetőséget, hogy részt vehetnek Magyarország fejlődésében.

A Bosch több mint 100 éve, 1898 óta van jelen Magyarországon.

Fotó: Daniel Korioth, a magyarországi Bosch csoport vezetője (balra) és Ésik Róbert, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) elnöke megállapodást ír alá Budapesten, Külgazdasági és Külügyminisztériumban arról, hogy Közép-kelet-európai regionális logisztikai központot telepít 2018-tól Hatvanba a Bosch, a beruházással 250 új munkahelyet hoznak létre. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

MTI
Logisztikai állások >>
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk?

A KSH szerint 2004 és 2023 közt közel 824 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami 21%-os bővülést jelent. A növekmény nagy részét a... Teljes cikk

A foglalkoztatottak és munkanélküliek száma is nőtt februárban

2024 februárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezerrel, 4 millió 723 ezerre nőtt. A... Teljes cikk

Nőnapi cikkcsokor a HR Portáltól - így fest a nők helyzete a munka világában 2024-ben

Nőnap alkalmából csokorba gyűjtöttük a dolgozó nők helyzetét taglaló legfrissebb cikkeket. Mekkora a bérszakadék, mely országokban mélyül és... Teljes cikk