kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Nem késlekedhet tovább a nyudíjreform

Nem halogatható tovább a nyugdíjreform, az aktív korú rokkantak száma ugyanis eléri az 500 ezer főt, amiből csupán 8-9 százalék vállal munkát, szemben az Európai Unió 30 százalék körüli átlagával - mondta Kiss Péter, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter.

A változást sürgető szavak a Pénzügykutató Zrt. "Nyugdíjreform: maradás vagy változás" című konferenciáján hangzottak el, ahol Varga Mihály, az Országgyűlés költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottságának fideszes elnöke is hasonlóképpen vélekedett, bár ő a rokkant- és a nyugdíjellátás különválasztását is szükségesnek nevezte.

A miniszter elmondása alapján a rendszer átalakításának már tavaly nekilátott a kormány, s továbbra is azon vannak, hogy a reform minél előbb befejeződjön. A felszólalók továbbá egyetértettek abban, hogy át kell alakítani a második pillérre, vagyis a magánnyugdíjpénztárakra vonatkozó szabályokat, az 1997-es keretek között ugyanis működésük komoly költséggel jár az állami nyugdíj-finanszírozás számára.

Bokros Lajos, a Közép-Európai Egyetem vezérigazgatója szerint viszont ezzel nem kell különösebben foglalkozni, a pénztárak hozama ugyanis a gazdaság és a tőkepiac általános helyzete miatt nem nevezhető kimagaslónak. Rámutatott továbbá arra, hogy a kisebb, parametrikus átalakítások mellett a mélyreható, paradigmatikus változtatások sem halogathatók tovább, és megújításra szorul az első pillér, vagyis az állami nyugdíjellátás rendszere is - írja a Világgazdaság.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk