Megjelent: 5 éve

Eladók munkája szűnik meg a Tesco műszaki részlegén

A Tesco nem számít munkahelyek megszűnésére annak kapcsán, hogy kilenc áruházban bezárják a műszaki osztályt és helyükre a MediaMarkt elektronikai áruházlánc által kialakított árusítóhelyek kerülnek. A szakszervezetek szerint lesz, akinek megszűnik a munkája - ismerteti a Magyar Idők.

"Nem számítunk munkahelyek megszűnésére a kooperáció kapcsán" - közölte a Magyar Idők megkeresésére a Tesco Globál Áruházak Zrt. azzal kapcsolatban, hogy pénteken a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) azt közölte: nem jár káros versenyhatásokkal a MediaMarkt irányításszerzése egyes Tesco-áruházak elektronikai üzletága felett. Ez azt jelenti, hogy a Media Markt Retail Cooperation Kereskedelmi Kft. a jövőben kilenc helyszínen (Budapest, Veszprém, Sopron, Baja, Esztergom, Szekszárd, Dunaújváros, Kaposvár, Tatabánya) üzemeltethet eladótéren belül kialakított, műszaki fogyasztási cikkeket árusító üzletet a Tesco-áruházakban.

A multinacionális cég úgy fogalmazott: örülnek, hogy a GVH jóváhagyta a partnerségi együttműködést, mert ez lehetővé teszi számukra, hogy a MediaMarkttal közösen a vásárlóknak szélesebb, megfizethető árú, minőségi elektronikai eszközkínálatot biztosítsanak. Azt azonban nem árulta el a Tesco, hogy az üzleteken belül más cég által kialakított árusítóhelyek mekkora területcsökkenéssel járnak számukra, holott a fúzióval értelemszerűen szűkül a legnagyobb piaci szereplő részesedése a műszaki fogyasztási eszközök kereskedelmében.

Szakszervezeti körökből a Magyar Idők úgy értesült, a kínálat szűkítését a munkaerőhiány idézte elő, mivel a műszaki eszközök értékesítéséhez szakképzettség szükséges, márpedig a kiskereskedelemben a képzett eladókból van a legnagyobb hiány. A láncnál az utóbbi időben egyre szűkült ez a termékkínálat, ám azokban az üzletekben, ahol még külön műszaki osztály üzemel, megszűnik az ott dolgozók aktuális megbízatása.

A napilap megkérdezte a céget a győri irodaközpontban sztrájkhelyzetet hirdető 40 munkatárs esetéről is. Azt írták, decemberben tájékoztatták arról a kollégákat, hogy több száz új specialista pozíciót hoznak létre a Budapesten felálló közép-európai üzleti szolgáltatóközpontban. Minden győri érintettnek felajánlották, hogy az új központban vagy a vállalat egyéb területein helyezkedjenek el. Emellett a párbeszéd folyamatos a dolgozókkal, és a lehetőségekhez képest minden támogatást megadnak nekik. A Tescónál minden technikai háttér és emberi erőforrás adott ahhoz, hogy a fizetések utalása továbbra is időben megtörténjen - szögezték le.

A Magyar Időket több dolgozó arról tájékoztatta, a tescósok szolidaritásukat fejezték ki a győri bérszámfejtők felé, akik eleddig a javadalmazásuk technikai lebonyolításáért feleltek. Információik szerint jelenleg azt szervezi a multivállalat, hogy 16 ezer munkavállalójuk megkapja a pénzét februárban is, ha nem sikerül megegyezniük a sztrájkolókkal.

Magyar Idok
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Felpörgött a monori akkugyártó, átrendeződés a MÁV Csoportnál - létszámtrendek

Egy hónap alatt 160, egy év alatt több mint ezer fővel növelte létszámát a dél-koreai akkugyártó, a Shinheung Sec EU Kft. Monoron. A MÁV Csoport... Teljes cikk

Több mint 60 ezer befektetési banki állás szűnt meg idén

Több mint 60 ezer állás szűnt meg az idén a globális befektetési banki szektorban a Financial Times szerdán ismertetett ágazati felmérése szerint. Teljes cikk

Vendégmunkásokra cserélheti dolgozóit a makói Continental?

Novemberben és decemberben 25-25 munkavállalót küldenek el a makói ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft.-től. Az érintettek nem ismerik az... Teljes cikk